Ukrán válság - Navracsics: nem sérülhetnek a kárpátaljai magyarok érdekei

Csak olyan rendezés képzelhető el Ukrajnában, amelynek során nem sérülnek a kárpátaljai magyarok érdekei - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

navracsicsA miniszter ugyanakkor kiemelte: a helyzet nem a rendeződés felé halad, úgy tűnik, hogy a katonai cselekmények a jelenlegi szinten maradnak, de vannak eszkalálódásra utaló jelek is. Ezért az EU fontolgatja az újabb szankciók bevezetését, ami az oroszokat is érdekeltebbé teheti a konfliktus megoldásában - tette hozzá.

Navracsics Tibor közölte: a lengyel kollégájával hétfőn Varsóban folytatott egyeztetésének az volt a célja, hogy megtalálják azt az alapot, amely a visegrádi csoport hatékony fellépését teszi lehetővé ebben a helyzetben. Abban állapodtak meg, hogy céljuk a független, demokratikus Ukrajna, amely betartja és magára nézve kötelezőnek tartja az Európa Tanács által elfogadott dokumentumokban szabályozott nemzetiségi jogokat - magyarázta.

Úgy vélte, az uniónak óriási szerepe van az ukrán helyzet kezelésében, a rendezés előmozdításában, ezért nem szerencsés, hogy most éppen egy olyan kényes időszak van, amikor az előző Európai Bizottság mandátuma már kifutóban van, a következő bizottság pedig még nem alakult meg. Ezért kezdeményezőbbek egyes tagállamok Ukrajna kérdésében is, így például Németország, a balti országok vagy Lengyelország - mondta. Hozzátette: fontos azonban, hogy az EU mielőbb olyan közös álláspontra jusson, amely egységes magatartást tesz lehetővé a tagállamoknak.

A miniszter szerint az uniós külügyminiszterek jövő heti ülésének témája lesz a gázai konfliktus is. Közölte: a kétoldalú kapcsolatokban szinte mindig felmerül ez a kérdés, és Magyarország - európai partnereihez hasonlóan - azon az állásponton van, hogy a két félnek mielőbb a békés megegyezés felé kell elmozdulnia, hiszen a jelenlegi háborús helyzet fenntarthatatlan, "és nagyon borús jövőt vetít előre".

Navracsics Tibor a magyar külképviseleti rendszer átalakításával kapcsolatban hangsúlyozta: az a fontos, hogy "magyar ember a világban védettség nélkül nem maradhat". Olyan külképviseleti hálóra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy ha a világ bármely pontján magyar állampolgárt baj ér, elérhető távolságban legyen a védelem - fogalmazott.

Minél racionálisabban akarják felhasználni az adófizetők pénzét - jelentette ki. Vannak országok, ahol a közvetettebb jelenlét is elég, máshol viszont határozottabban kell megjelennie Magyarországnak. Ezért összevonják a tallinni nagykövetséget a Helsinkiben lévővel, mert Tallinnban van magyar intézet, amely elláthatja a kulturális diplomáciai feladatokat, és Helsinki közel van - mondta. Hozzátette: emellett a nicosiai nagykövetséget is összevonják az athénival, amit szintén a földrajzi közelség tesz lehetővé. A külgazdasági érdekeknek megfelelően viszont új nagykövetséget nyitnak Quitóban és Ulánbátorban - ismertette.

Megjegyezte: két konzulátust is akartak nyitni Romániában - Marosvásárhelyen és Nagyváradon -, de Bukarest ezt indoklás nélkül elutasította, ami példátlan két uniós tagállam és szomszédos ország között, a helyzet "harminc-negyven évvel ezelőtti állapotokat idéz".

Navracsics Tibor arról is beszélt: nem látja, hogy feszültség lenne az átalakítások miatt a tárcánál, "rendesen dolgozik a minisztérium", a változtatások eredménye pedig a hatékonyabb magyar diplomácia lesz.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com