Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az ülésen aktuális külpolitikai kérdésekről számolt be.

Kiemelte: Magyarország az idén ünnepli az alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulóját, s az abban foglaltak mentén a külhoni magyarság megmaradásának és megerősítésének ügye nap mint nap terítéken van a magyar külpolitikában. Hangsúlyozta: 2016 kritikus éve a világpolitikának, magyar szempontból azonban sok területen rendkívül sikeres.



Mikola István a sikerek között említette a V4 megerősödését, a héten zajlott magyar-szerb kormányülést, a keleti és a déli nyitást, valamint Magyarország utóbbi időszakban elért kiváló gazdasági eredményeit.

Hozzátette: Magyarország az elmúlt időszakban kilépett az európai porondra, és bebizonyította, hogy nem csak passzív szemlélője az Európában zajló történéseknek - olvasható a közleményben. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a kormány külhoni magyarokat érintő jogsértések ügyében tett lépéseiről számolt be. Kiemelte: a magyar nemzetpolitika alapvető célja a külhoni magyar közösségek jogi gyarapodása, és sajnálatosnak nevezte, hogy az utóbbi időben egy-két szomszédos országban a magyarságot érő jogsértések száma növekszik.

Erdély esetében példaként említette a székely zászlót kitűző önkormányzatok és intézmények ellen indított pereket, a nyelvi jogok korlátozását, valamint a román korrupcióellenes ügyészség rendszeres fellépését az erdélyi magyar vezetők ellen. Felvidék tekintetében kiemelte a kettős állampolgárság ügyét és a magyar iskolák helyzetét, a Vajdaság esetében pedig bizakodásának adott hangot a Kisebbségi Akcióterv elfogadásával kapcsolatban.

Szilágyi Péter a kárpátaljai magyarságot továbbra is a legveszélyeztetettebb közösségek között említette, amelyre a magyar kormány fokozottan odafigyel. Kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi szinten is segíti a magyar kisebbségek jogainak érvényesülését: számos szervezeten keresztül, így az Európa Tanács és az EBESZ nemzeti kisebbségekkel foglalkozó találkozóin is folyamatosan felhívja a figyelmet a jogsértésekre.

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elmondta: a nemzeti kisebbségben élők védelme - akiknek száma Európában 60 millióra tehető - közös európai felelősség. Rámutatott: a FUEN a maga lehetőségeivel és eszközeivel élve aktívan harcol az őshonos kisebbségek jogaiért, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az Európa Tanács is mindent megtegyen helyzetük rendezése és az őket megillető jogok biztosítása érdekében.

Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése szempontjából elengedhetetlen a regionális együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok erősítése. Nyilas Mihály, a Vajdaság Autonóm Tartomány Kormányának alelnöke a szerbiai Kisebbségi Akciótervről számolt be. Kiemelte, hogy a dokumentum nagyon sok fontos területet érint, többek között előírja a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos számú alkalmazását a közszférában, a nyelvi jogok széles körű biztosítását és a nemzeti tanácsok intézményrendszerének megerősítését.

Hangsúlyozta, hogy a dokumentum azért is különösen jelentős, mert azt maga a szerb kormány fogadta el.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com