Útdíj – A győri közgyűlés a város körüli autópálya-szakasz ingyenességét kéri
Egyhangúlag támogatta a győri közgyűlés szerda délutáni rendkívüli ülésén a baloldal azon javaslatát, amely szerint az M1-es autópályának a Győrt elkerülő, valamint az M19-es autóútnak az M1-es autópálya és az 1-es út közötti szakaszát térítésmentesen lehessen használni.
Az elfogadott határozat szerint a győri közgyűlés tiltakozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által bevezetett útdíjfizetési szabályok ellen, és követeli, hogy továbbra is ingyenesen használhatók legyenek D1 kategóriájú járművekkel (azaz személyautókkal és motorkerékpárokkal) az említett útszakaszok.
A határozat értelmében Borkai Zsolt (Fidesz) polgármesternek tájékoztatnia kell a döntésről a miniszterelnököt és a nemzeti fejlesztési minisztert, egyben kérni őket arra, hogy alakítsák át az útdíjfizetési rendszert.
Az indoklás kitér arra, hogy a bevezetett rendszerrel növekedni fog a városon keresztül haladó forgalom, így nehézkessé válik a közlekedés, emellett a fizetős útszakaszok használata hátrányosan érinti a ménfőcsanaki és a gyirmóti városrészek lakóit.
MTI
Az elfogadott határozat szerint a győri közgyűlés tiltakozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által bevezetett útdíjfizetési szabályok ellen, és követeli, hogy továbbra is ingyenesen használhatók legyenek D1 kategóriájú járművekkel (azaz személyautókkal és motorkerékpárokkal) az említett útszakaszok.A határozat értelmében Borkai Zsolt (Fidesz) polgármesternek tájékoztatnia kell a döntésről a miniszterelnököt és a nemzeti fejlesztési minisztert, egyben kérni őket arra, hogy alakítsák át az útdíjfizetési rendszert.
Az indoklás kitér arra, hogy a bevezetett rendszerrel növekedni fog a városon keresztül haladó forgalom, így nehézkessé válik a közlekedés, emellett a fizetős útszakaszok használata hátrányosan érinti a ménfőcsanaki és a gyirmóti városrészek lakóit.
MTI


Hozzászólások