Vadai Ágnes betekintést kér a TEK által végzett adatgyűjtésekbe

Vadai Ágnes szerdán levélben kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy megtekinthesse a Terrorelhárítási Központban a titkos adatgyűjtéshez használt eszközök beszerzéséről és engedélyezéséről szóló dokumentumokat - jelentette be a politikus.

dk3A Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló független képviselő emellett be kíván tekinteni a titkos információszerzés során keletkezett aktákba is.

Vadai Ágnes egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a TEK eddig is a szürke zónában tevékenykedett, mert "se nem rendőrség, se nem titkosszolgálat, rendőrség és titkosszolgálat egyben". Hozzátette: az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársai kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz a TEK titkos adatgyűjtése miatt, de "nem lettünk beljebb".

Az sem ismert, hogy a Terrorelhárítási Központ az elmúlt években milyen módon számolt be az országgyűlési bizottságokban az általános illetve a titkos adatgyűjtési tevékenységeiről. A képviselő megjegyezte, azt sem lehet pontosan tudni, hogy melyik bizottság lenne az illetékes ebben az ügyben.

Elmondta, hogy kedden telefonon érdeklődött a honvédelmi és rendészeti bizottság titkárságán, de az ott az válaszolták, hogy emlékeik szerint ebben az ügyben még nem hallgatták meg a szervezetet. A nemzetbiztonsági bizottság két kihelyezett ülést is tartott a TEK-nél, majd a szervezet főigazgatója vagy főigazgató-helyettese 2012-2013-ban konkrét ügyekben megjelent a testület ülésein, de a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos metódusokról és ellenőrzésekről "nem nagyon számoltak be" - folytatta a politikus.

A képviselő úgy látta, hogy miután a TEK titkos információgyűjtése a magyar polgárokat érintő ügy és ennek civil ellenőrzése nincs megoldva, ezért szükség van arra, hogy valaki betekinthessen az ezekben a témákban készített dokumentumaikba.

Vadai Ágnes azt mondta, az ügy fontosságára való tekintettel akár éjszaka vagy hétvégén is kész ellátogatni a TEK központjába, hogy áttanulmányozhassa az aktákat. Hangsúlyozta, korábban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt, ezért egyrészt rendelkezik C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel, másrészt pedig tisztában van azzal, hogy hogyan kell kezelni a minősített adatokat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com