Vadai: elutasította az ügyészség a DK Gaudi-Nagy Tamás elleni feljelentését

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Demokratikus Koalíció (DK) feljelentését, amelyet Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője ellen tett a politikus május 23-i parlamenti felszólalása miatt, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett gyanújával - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja Budapesten.

vadai-d00017ABF7487139799e7

Vadai Ágnes szerint a Jobbikos politikus a 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitájában olyan kijelentést tett, amivel kétségbe vonta, illetve jelentéktelen színben tűntette fel a nácizmus által elkövetett népirtást.

A DK elnökségi tagja két mondatot idézett Gaudi-Nagy Tamás felszólalásából: "Az auschwitzi haláltáborral kapcsolatban nagyon sok kritika merült fel abban a körben már, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vajon teljes körűen összhangban áll-e azzal a valósággal, ami zajlott és ebben a tekintetben hiteles beszámolók és szakértői vélemények is rendelkezésre állnak."

Vadai Ágnes hangsúlyozta: a képviselő ezt az álláspontját meg nem nevezett szemtanúkra és szakértőkre hivatkozva mondta. Hozzátette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentést elutasító határozatában azt írta, hogy megvizsgálták a felszólalás szövegkörnyezetét és a tartalmi elemzését is elvégezték.

A DK politikusa szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a jobbikos politikus mindezt akkor mondta, amikor éppen arról tárgyalt a parlament, hogy az iskolások tanulmányaik során legalább egyszer jussanak el az auschwitzi emlékhelyre és szembesüljenek a magyarországi zsidók kiirtásának tényével. Gaudi-Nagy Tamás pedig annak helyességét is kétségbe vonta, hogy a büntető törvénykönyv egyáltalán büntetni rendeli a holokauszt tagadását - tette hozzá.

Figyelemre méltónak nevezte Vadai Ágnes azt is, hogy a jobbikos politikus "a holokausztra történő emlékezés parancsát a nemzeti tudat gyengítésének kísérleteként értékelte".

Vadai Ágnes úgy vélte, Gaudi-Nagy Tamás kódolt módon, de félreérthetetlenül fogalmazott. Mint a DK politikusa mondta, a jobbikos politikus szerint "a zsidóság nem a magyar nemzet része, a zsidóság fájdalma nem a magyar nemzet fájdalma, a magyarországi zsidóság ellen nem tudatos kiirtásra törekvő merényletet követtek el a magyar hatóságok, a zsidókat Gaudi-Nagy állítása (...) alapján mindössze valamiféle szerencsétlenség érte, amikor elszállításuk közben, vagy azt követően életüket vesztették".

Úgy fogalmazott: ha a Központi Nyomozó Főügyészség szerint Gaudi-Nagy Tamás kijelentése nem meríti ki a holokauszt jelentéktelen színben való feltűntetését, akkor ez "egyes egyedül az ügyészség élén álló legfőbb ügyészt és tartótisztjét, a magyar miniszterelnököt minősíti".

Elmondta, a DK a jövőben is minden hasonló esetben megteszi a jogi lépéseket és felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a rasszista, antiszemita, homofób és idegengyűlölő kifejezések és magatartások nemcsak elfogadhatatlanok egy kultúrországban, hanem mérgezik, végül elsorvasztják és elpusztítják Magyarországot.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com