Vágó Gábor kilép az LMP-ből

Kilép az LMP-ből és a tavaszi választáson sem indul Vágó Gábor, aki parlamenti mandátumát azonban a fennmaradó időre megtartja - a képviselő ezt a vs.hu-n kedd reggel megjelent interjúban közölte.

Vágó Gábornak - mint elmondta - elege lett, mert szerinte "a kisstílű hatalmi harcok előhozzák a rossz embert a politikusból: először csak manipulálsz, aztán hazudozol is, majd azok ellen fordulsz, akikkel korábban együtt küzdöttél".

lmpSzavai szerint "igazán nem esett jól" számára, hogy az LMP országos választmánya a hétvégén nem támogatta egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhetett fel az országos lista első harminc helyére sem. Kifejtette: bár a szombati ülésén a kongresszus kétharmada támogatta egyéni jelöltségét, az országos választmány többsége mégis úgy döntött, nem támogatja indulását. A 13 tagú választmányból öten mellette álltak - köztük a két társelnök is - , egy tag nemmel szavazott, hárman pedig tartózkodtak, egy szavazat érvénytelen volt. Két választmányi tag kivonult a szavazásról, egyikük pedig nem vett részt az ülésen, így nem kapta meg a jelöléséhez szükséges 7 támogató szavazatot.

Vágó Gábor azt mondta: azt látta, hogy ugyanaz a rövid távú önzés vezérli az LMP választmányának egyes tagjait, mint ami a teljes politikai osztályra is jellemző. Úgy véli, lehet más a politika, de ahhoz az LMP-nek másképp kell politizálnia. Elmondta, a következő három hónapban minden energiáját az adócsalásbotrány felgöngyölítésére fogja fordítani. Bízik benne, hogy valóban létrejön az a vizsgálóbizottság, amely az ügy részleteit vizsgálja majd ki, s ezen testület munkájában csak úgy tud részt venni, ha az LMP-frakció tagja marad - jelezte.

Az LMP hétvégi kongresszusán döntöttek a párt képviselőjelöltjeinek túlnyomó részéről, és határoztak arról, hogy a már megerősített jelöltek közül kik kerülhetnek az országos lista első 30 helyére. Az ellenzéki párt hétfői közleményében még azt írta: a párt jelöltállítási szabályzata szerint Vágó Gábor még felkerülhet az országos listára, erről - külön eljárás szerint - a január végi kongresszus hozhat végső döntést. Az LMP jelenlegi, hétfős frakciójából nem indul újra Ertsey Katalin sem, aki már korábban döntött erről.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com