Választás 2014 - A Jobbik a választási bizottsághoz fordult plakátjai letiltása miatt

A helyi választási bizottsághoz fordult a XI. kerületben a Jobbik, mert tájékoztatása szerint a közterületi reklámokról döntő cég letiltotta őket.

neNovák Előd országgyűlési képviselő, a párt alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy korábban a Jobbikot megkereste a Pajzs Kft. egy közterületi reklámajánlattal, amivel ő maga is élni kívánt. Később azonban azt a választ kapta, hogy az újbudai közterületeken a Publimont Kft. jóváhagyása nélkül nem lehet reklámcélú megjelenést kitenni közterületre, a cég felső vezetése pedig nem járult hozzá a Jobbik megjelenéséhez.

Az ellenzéki politikus közölte: a Publimont Kft. ügyvezetője az a Vámos Attila, akinek neve más Simicska Lajoshoz köthető cégekben is feltűnik; felesége, Király Nóra pedig befutó helyen van a Fidesz országgyűlési választási listáján.

A Jobbik alelnöke elfogadhatatlannak és az esélyegyenlőséget súlyosan sértőnek nevezte, hogy egy, a Fidesz érdekeltségébe tartozó cég birtokolja a közterületi plakátok jelentős részét. Szavai szerint nemcsak arról van szó, hogy a Fidesznek és a kormánypropagandának helyet biztosítanak, hanem "a politikai riválisaik között is szelektálnak". Álláspontja szerint Schmuck Andor vagy Szili Katalin pártját felépítésre érdemesnek tartják, miközben a Jobbikot el akarják lehetetleníteni.

Mint mondta, a Jobbik kormányra kerülése esetén felszámolná azt a gyakorlatot, hogy pártok - akár közvetve - uralhassák a reklámpiacot, és ezzel a választási kampányt is befolyásolhassák.

Novák Előd a helyi választási bizottsághoz fordult panasszal, amelyet hétfő délután tárgyal a testület.
Az alelnök bírálta azt is, hogy a kerületi lapban pénzért sem lehet választási hirdetést közzétenni, és csak a Fidesz kap benne helyet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com