Választás 2014 - A Jobbik az Országgyűlés összehívását kéri a devizahitelesek miatt

A Jobbik az Országgyűlés azonnali összehívását kéri a devizahitelesek problémái miatt.

Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: a bedőlt hitelek miatt "óriási krízis van kibontakozóban", amit a kormánynak még ebben a ciklusban rendeznie kell. A Jobbik elkészítette azt a törvényjavaslat-csomagot, amely megoldaná a helyzetet, és senkit nem lakoltatnának ki otthonából - mondta.
Az ellenzéki politikus szerint két lépcsőben rendezni lehet a helyzetet. Az árfolyamgátasok esetében az úgynevezett gyűjtőszámlán gyűlő összegeket nem késleltetett fizetési kötelezettségként jelenítenék meg az adósoknak, hanem átvállaltatnák a számlát azokkal a kereskedelmi bankokkal, amelyek "érintettek az évszázad átverésének keresztülvitelében".

Nemzeti Választási IrodaZ. Kárpát Dániel azt mondta: a Jobbik a hitelfelvétel-kori árfolyamon forintosítaná a tartozásokat, a kilakoltatási, végrehajtási moratóriumot pedig addig tartaná fenn, amíg nem oldódik meg teljes körűen a kérdés. A frakcióvezető-helyettes emellett teljes állami felügyelet alá vonná a végrehajtói szakágat, és soron kívüliséget, valamint illetékmentességet adna minden károsultnak, aki bíróságon keresi igazát. Kitért arra is, hogy noha a végtörlesztést támogatja, az csak a családi tartalékkal rendelkezőknek megoldás, több mint 300 ezer embernek azonban semmilyen eszköz nem segít. Megjegyezte: mivel az átlagos devizatartozás 7 millió forint és a hátralévő futamidő 15 év, ha nem avatkoznak be, akkor a magyar gazdaság ciklusokon keresztül görgeti a problémát.

A jobbikos politikus szólt arról is, hogy a bankrendszer vezetőinek, érintett képviselőinek és a felügyeleti rendszer vezetőinek elszámoltatása nélkül nem lehet rendezni a kérdést, a párt "meg akarja tölteni velük a vádlottak padját".
forrás.mti

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com