Választás 2014 - A turisztika, a szórakoztatóipar fejlesztését szeretné az Együtt 2014 Párt

A turisztika, a szórakoztatóipar, a kulturális szolgáltatások fejlesztésével lehetne többletbevételeket teremteni az Együtt 2014 Párt szerint, a szervezet elnöke erről hétfőn, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában beszélt.

egyutt-pm_logoTiner György szavai szerint a külföldi fizetőképes vendégekre építenének, az ágazat bevételeinek megduplázását szeretnék, de konkrét összeget nem tudott mondani.

Egyik konkrét javaslatukként említette "a napcserét" a közigazgatásban: ha rajtuk múlna, nem pénteken lenne rövidebb a munkaidő, hanem hétfőn, amikoris délben kezdődne a munkanap, így eggyel több este maradna a szórakozásra, a családra, a kultúrára munkaidő-veszteség nélkül.

Az elnök elmondta, hogy 2000 óta politizál; az MSZP XII. kerületi szervezetében kezdte, az Együtt 2014-et 2012 novemberében alapította, és nem tagja a baloldali összefogásnak. Arra a kérdésre, hogy baloldalinak tartja-e magát, azt közölte, a problémákra szeretnének megoldásokat találni ideológiáktól függetlenül.

Arra felvetésre, miszerint Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke korábban azt mondta, hogy a Széll Kálmán téren összefutott Tiner Györggyel, aki közölte, hogy százezer euróért (több mint 31 millió forintért) visszalép a pártja, mire Szigetvári "kiröhögte", az Együtt 2014 Párt elnöke azt mondta: ezt már többször cáfolta és a jogászaik már lépéseket tettek az ügyben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com