Választás 2014 - Az MSZP 2006-os mintára szervezné meg a miniszterelnök-jelölti vitát

Az MSZP szerint nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a társadalom döntő többsége is azt szeretné, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita. A szocialisták a 2006-os vitát tartják mintának, és a köztelevízió részvételét sürgetik a szervezésben.

mszp-uj-logoErről Tóbiás József frakcióvezető-helyettes beszélt szerdán sajtótájékoztatón.
Azt mondta: jogos elvárás, hogy az emberek megismerhessék a pártok kormányzati terveit és álláspontjukat az elmúlt négy évről.

A szocialista politikus szerint egy kutatás azt támasztja alá, hogy a Fidesz szavazóinak többsége is kívánatosnak tartja a miniszterelnök-jelölti vitát, véleményüket így ebben az ügyben Mesterházy Attila, a baloldal jelöltje képviseli.

Tóbiás József elmondta: azt javasolják, hogy a vitát 2006-os mintára rendezzék meg, ennek megfelelően sürgetik, hogy a köztelevízió is vállaljon szerepet mind a miniszterelnök-jelölti, mind a szakpolitikusi viták megszervezésében.
Arra a kérdésre, számítanak-e rá, hogy a vitát korábban elutasító Fidesz változtat álláspontján és elfogadja a kihívást, úgy válaszolt: ha nem teszi, akkor a kormánypárt saját szavazóinak akaratával is szembemegy.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com