Választás 2014 - Az MSZP 463 millió forintot költött a kampányra

A Magyar Szocialista Párt 463 millió forintot költött az országgyűlési képviselők áprilisi választására, ebből 16,3 millió forint volt a párt saját forrása - derül ki a Hivatalos Értesítő legfrissebb számából.

mszp-logoAz MSZP a parlamenti választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegéről, forrásáról és felhasználásáról szóló beszámolójában közölte: a párt 329,9 millió forint állami költségvetési támogatást kapott, a jelöltektől pedig további 21 millió forintot (ezt a pénzt a jelöltek kapták a költségvetéstől, de lemondhattak róla a jelölő párt javára), volt továbbá 95,8 millió forint állami költségvetésből származó alaptámogatás, 12,9 millió forint támogatás magánszemélyektől és 3,4 millió forint egyéb bevétel.

Az MSZP-nek tehát összesen 463,16 millió forintból hirdetésre, reklámra, propagandára 293,8 millió forintot költött, rendezvényekre 65 millió forintot, anyagköltségre közel 33 millió forintot, bérleti díjakra 15,9 millió forintot, posta- és telefonköltségre 6,6 millió forintot, közlekedésre és szállítási kiadásokra 2,3 millió forintot, egyéb anyagjellegű ráfordításokra 46 millió forintot, egyéb, nem anyagjellegű ráfordításokra 474 ezer forintot. Eszközbeszerzésre 781 millió forintot fordítottak.

A 2014-es választáson indult minden jelöltnek és jelölőszervezetnek legkésőbb június 5-ig kellett a közlönyben nyilvánosságra hozni a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com