Választás 2014 - Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP): a jó ügyek érdekében az "ördöggel" is összefogok

Az összesen tizenhét települést, egyebek mellett Budaörsöt és Budakeszit is magában foglaló Pest megyei 2-es választókerületben az oktatás és a közlekedés ügyeinek előremozdítása a legfontosabb cél - mondta a térségben a vasárnapi választáson ismét első helyen végző Csenger-Zalán Zsolt hétfőn az MTI-nek.

fideszkdnpAz előző ciklusban is a Fidesz-KDNP-t erősítő politikus, Zsámbék polgármestere azzal indokolta tervét, hogy körzetében nagyon sok fiatal, illetve kisgyermekes család él. A közelmúltban nemcsak nekik, hanem választókerülete mind a 44 ezer háztartásába kiküldött egy kérdőívet tartalmazó levelet, melyben arra keresett választ: mi tetszett, s mi nem a 2010 óta velük, körülöttük történtekből, s min kellene változtatni - mondta "sajátos piackutatásáról" a régi-új képviselő.

A visszaérkezett több mint 3 ezer válasz is arra ösztönöz, hogy a 17 településen élőkkel együtt kell munkálkodni - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a jó ügyek érdekében akár az "ördöggel" is szövetséget köt.

A vasárnapi győzelmet a Fidesz-KDNP, illetve a Fidesz vezette kormány elmúlt 4 éves politizálása pozitív hozadékaként értelmező Csenger-Zalán Zsolt úgy véli: az emberek voksaikkal elutasították azt a lejárató kampányt is, melyet pártszövetsége, illetve helyben ellene is folytattak a riválisok, de amire ő sosem reagált.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com