Választás 2014 - Index: újraszámolják az érvénytelen szavazatokat a XVIII. kerületben
A Kúria elrendelte a budapesti 15-ös egyéni választókerületben, a XVIII. kerületben az összes érvénytelen szavazólap újraszámlálását - írta az Index kedden.
Az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 16-án meghozott határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és a Kúria április 19-ei határozatában "nekik adott igazat" - olvasható az index.hu oldalon. Mint írták, a döntés szerint a Nemzeti Választási Irodának az újraszámláláshoz kedd délután három óráig kell megküldenie az érvénytelen szavazólapokat a Kúriára.
Az NVB április 16-án vizsgálta át a budapesti 15-ös egyéni választókerület 10. és 40. számú szavazókörében a szavazatokat. Az újraszámlálás után nem változott a választás választókerületi eredménye, mert néggyel csökkent ugyan a különbség, de a Kunhalmi Ágnesre (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) leadott szavazatok száma így is 56-tal kevesebb, mint a mandátumot elnyerő Kucsák Lászlóé (Fidesz-KDNP). Az Index emlékeztetett, hogy "Kunhalmiék viszont a fellebbezésükben azt is kérték, hogy az összes, a szavazatszámláló bizottság döntésével érvénytelennek minősített szavazólap érvényességét is vizsgálják meg. Erre az NVB azonban nemet mondott."
A Kúria döntése értelmében még egy újraszámlálás jön, ezúttal az összes szavazókörben. Az NVB egyébként az elutasítást azzal indokolta, hogy a kérés mellé nem csatoltak bizonyítékot. A választókerületben 76 szavazókör van - olvasható a cikkben. A MTI kedden kora délután az ügyben kereste a Kúriát, de a sajtótitkárságot telefonon nem sikerült elérnie.
forrás:MTI
Az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 16-án meghozott határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és a Kúria április 19-ei határozatában "nekik adott igazat" - olvasható az index.hu oldalon. Mint írták, a döntés szerint a Nemzeti Választási Irodának az újraszámláláshoz kedd délután három óráig kell megküldenie az érvénytelen szavazólapokat a Kúriára.
Az NVB április 16-án vizsgálta át a budapesti 15-ös egyéni választókerület 10. és 40. számú szavazókörében a szavazatokat. Az újraszámlálás után nem változott a választás választókerületi eredménye, mert néggyel csökkent ugyan a különbség, de a Kunhalmi Ágnesre (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) leadott szavazatok száma így is 56-tal kevesebb, mint a mandátumot elnyerő Kucsák Lászlóé (Fidesz-KDNP). Az Index emlékeztetett, hogy "Kunhalmiék viszont a fellebbezésükben azt is kérték, hogy az összes, a szavazatszámláló bizottság döntésével érvénytelennek minősített szavazólap érvényességét is vizsgálják meg. Erre az NVB azonban nemet mondott."A Kúria döntése értelmében még egy újraszámlálás jön, ezúttal az összes szavazókörben. Az NVB egyébként az elutasítást azzal indokolta, hogy a kérés mellé nem csatoltak bizonyítékot. A választókerületben 76 szavazókör van - olvasható a cikkben. A MTI kedden kora délután az ügyben kereste a Kúriát, de a sajtótitkárságot telefonon nem sikerült elérnie.
forrás:MTI


Hozzászólások