Választás 2014 - Jobbik: a párt másfél éve várja az MSZP válaszát a kettős állampolgárságukról

A Jobbik alelnöke szerint 2012 óta nem kaptak választ az MSZP egyetlen képviselőjétől sem az esetleges kettős állampolgárságukkal kapcsolatban.

Novák-ElődNovák Előd hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnökének szavaira reagálva azt közölte az MTI-vel: "krokodilbőr kell legyen Molnár Zsolt képén, hogy most nyilatkozattételi kötelezettséget vezetne be", hiszen tavaly éppen a Jobbik ugyanezen javaslatát szavazták le a szocialisták a Fidesszel együtt.

A jobbikos politikus hazugságnak nevezte, hogy pártja Izraelre próbálta volna szűkíteni a javaslatát. "Épphogy csak az MSZP képviselői voltak, akik az Országgyűlés alakuló ülésén izraeli kitűzővel jelentek meg, míg más idegen állam jelképével nem, bár azóta tudjuk, hogy afrikai szimbólumokat is megjeleníthettek volna" - fogalmazott.
Felidézte a Jobbik 2012-ben írt, állampolgárságot firtató levelét, valamint azt, hogy később a képviselői vagyonnyilatkozatok kérdéseit javasolták kiegészíteni az esetleges más állampolgárságról való, kötelező nyilatkozattal.

Novák Előd azt írta: a Jobbik kormányra kerülésére vár "az idegen érdekeket szolgáló, egy vagy több más állampolgársággal rendelkező politikusbűnözők leleplezése", ahogy a mentelmi jog eltörlése, a képviselőkre vonatkozó dupla büntetés és vagyonelkobzás lehetőségének bevezetése, valamint a vagyonosodási átvilágításuk lefolytatása is.
Molnár Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján beszélt arról a Simon-üggyel összefüggésben, hogy véleménye szerint minden országgyűlési képviselőnek nyilvánossá kellene tennie, rendelkezik-e a magyaron kívül más állampolgársággal.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com