Választás 2014 - Jobbik: nem lehet minden esetben erőltetni az iskolai integrációt

A Jobbik szerint vannak olyan esetek, amikor nem lehet az oktatási intézményekben minden áron erőltetni az integrációt.

Dúró Dóra, a párt szóvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, azt javasolják, hogy egy szakértői bizottság döntése alapján azokat a gyerekeket, akik nem tudnak beilleszkedni a normál osztályba, vagy nem tartják tiszteletben társaik és a pedagógusok jogait, javítóintézetekben kellene nevelni.

jobbik65Emellett, ha a családi háttér olyan, hogy az a gyermeket "bűnözésre ösztönzi", akkor a Jobbik szerint a bentlakásos iskola lenne a megoldás - mondta Dúró Dóra, hozzátéve, a Jobbik ezeknek a gyerekeknek börtönlátogatást is szervezne, hogy bemutassa számukra az "elkerülendő jövőképet". Mindez hozzájárulhatna ahhoz, hogy az országban csökkenjen az iskolai erőszak - vélekedett a szóvivő.

Dúró Dóra szerint az elmúlt 24 évben egyetlen kormánynak sem sikerült érdemi megoldást találnia az iskolai erőszak megszüntetésére, visszaszorítására. A második Orbán-kormány idején is hétről-hétre derülnek ki súlyos iskolai erőszakkal kapcsolatos esetek. Legutóbb a főváros XVII. kerületében egy 12 éves fiú terrorizálta osztálytársait, s amikor a pedagógusok intézkedni akartak, a család bosszúval fenyegetett - mondta a szóvivő.

Számos eset nem is derül ki, s a diákok a végső megoldást választják - hívta fel a figyelmet a jobbikos képviselő, példaként említve, hogy a közelmúltban egy székesfehérvári tanuló az iskolában vetett véget életének. Mint mondta: szülők panaszaiból tudják, hogy Kelet-Magyarországon több olyan eset is előfordult, hogy a tizenévesek a mellékhelyiségben saját osztálytársaikon követnek el nemi erőszakot.

Kitért az oktatási ombudsman néhány éve készített átfogó felmérésére, amelyből kiderül "az a tabu, amiről beszélni kell". E szerint azokban a térségekben és iskolatípusokban magasabb az iskolai erőszak aránya, ahol a cigányság aránya is magasabb. A legtöbb ilyen erőszakos cselekmény Északkelet-Magyarországon, illetve a szakiskolákban fordul elő - jelentette ki a párt szóvivője.

Dúró Dóra kiemelte: "nem kollektív megbélyegzésről van szó, azonban egyértelmű az összefüggés", hogy a cigányságnak az a része, amelyik olyan szociokulturális háttérrel kerül be az iskolába, ahol a szülők életmódja is a bűnözéssel függ össze, ott a gyerekek is ezen eszközökhöz folyamodnak. Mint megjegyezte, számos esetben láthatták, hogy miután a kormányok és a politika nem tud segítséget nyújtani, a szülők - akik nem bírják elviselni a "terrort" - maguk keresik a megoldást. Így más települést keresnek, ahol normális oktatáshoz juthatnak. Dúró Dóra szerint ez a "spontán szegregáció" mostanra már nem csak vidéken, hanem budapesti helyszíneken is megfigyelhető.

Ez éppen a normálisan tanuló gyermekeknek és szüleiknek jelent plusz terhet és költséget - hangsúlyozta Dúró Dóra, hozzátéve: a Jobbik ezt igazságtalannak tartja, ezért úgy vélik, ki kell mondani, vannak olyan esetek, amikor nem lehet minden áron erőltetni az intézményekben az integrációt.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com