Választás 2014 - Kövér: a kormány el tudta magyarázni az intézkedéseket az embereknek

Az Országgyűlés elnöke szerint a vasárnapi jó választási eredmény annak köszönhető, hogy a kormány nemcsak jó intézkedéseket hozott, hanem el is tudta magyarázni azokat az embereknek. Ezt Kövér László az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felvételről sugárzott beszélgetésben mondta kedd reggel.

kövér lászlóAz Országgyűlés elnöke arra a kérdésre, hogy számított-e ilyen jó eredményre, kiemelte: bízni szokott a felmérésekben, dacára a 2002-ben történteknek.

Örült volna, ha a felmérések igazolódnak és 50 százalék fölött, vagy 48 százalékot kapnak, de négy "ilyen nehéz év után, egy válság legmélyéről visszahozva az országot", ez elég jó eredmény.

Kövér László úgy látta: nem véletlenül született ez az eredmény, és nem véletlen, hogy a kormánypártok akarata érvényesült. Szerinte ennek oka az, hogy az ellenfél gyenge volt, és elmulasztotta, a megújulást, a kormány pedig nemcsak jó intézkedéseket hozott és sikeresen vezette ki az országot a válságból, hanem el is tudta magyarázni az embereknek lépései szükségességét.

Arról, hogy az utóbbi időszak botrányai mennyire érdekelték az embereket, azt mondta: ő nem tapasztalt semmilyen erre irányuló érdeklődést. Szerinte az emberek kitanulták a demokráciát és mindent a helyén tudnak kezelni, a botrányokat a kampány és a politika nem éppen szívderítő velejárójának tarják, és megtanultak a lényegre figyelni.
A lényeg pedig mégiscsak az, hogy több mint 250 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben - közölte.

Kövér László elmondta, hogy a reformok - az államigazgatás, az oktatás átalakítása - félúton van, vagy éppen elkezdődött.

A demográfiai lejtmenet megállítása a legfontosabb teendő, és a gazdaságpolitikában mindig az aktuális kihívásokra kell reagálni - mondta az Országgyűlés elnöke.

Kitért arra is, most lesz először olyan uniós választás, amelynek tétje nem arról szól, hogy szimbolikusan büntetnek vagy jutalmaznak kormányon vagy ellenzékben lévő pártokat.

Ez arról szól, hogy a politikai szereplők milyen mértékben kapjanak lehetőséget arra: Magyarországot Európában képviseljék, amelynek vitái, megosztottsága elég nyilvánvaló. Egyik oldalon azok vannak, akik Európai Egyesült Államokat szeretnének látni az unió helyén, erős brüsszeli központtal, a másik oldalon pedig azok, akik szeretnének visszatérni a nemzetállamok Európájához - mondta az országgyűlés elnöke.

Vannak emellett azok, ilyen a Jobbik is, akik kifejezetten szerencsétlen konstrukciónak tartják az uniót, és azt vallják, abból ki kellene lépni, vagy fel kellene számolni. Ez nem egy reális opció, és aki Magyarország uniós kilépése mellett van, az a nemzeti érdekeink ellen cselekszik - mondta Kövér László.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com