Választás 2014 - Lemond a kampánytámogatásról a Munkáspárt 2006

Az állami gondozott gyermekek javára lemond a jelöltjei után járó, fejenként egymillió forintos állami kampánytámogatásról az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Azt írták, nem kérik a jelöltjeik után járó, fejenkénti egymillió forintos támogatást, ehelyett azt kérik, hogy az összeget utalják át az államilag gondozott gyermekek támogatására. "Ily módon kívánunk egyrészt tiltakozni a gyűlöleten alapuló politikai kampánybohózat ellen, amelyben nem szándékunk részt venni, másrészt felhívni a társadalom figyelmét a tragikus szociális nyomorra, amely a gyermekeket sem kíméli" - írták közleményükben.
Hozzátették: "a válságot nem a neoliberális megszorítások fogják kezelni, hanem a szociális válságkezelő program és Európa szociális átalakítása". Úgy vélték, a jelöltek után járó kampánytámogatás "ráadásul nem kis pénz, amely rengeteg rászoruló gyermeknek segíthet".

Nemzeti Választási IrodaA Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu kedd délelőtti adatai szerint az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű jelölőszervezetnek egy, az egyéni választókerületi választási bizottság által nyilvántartásba vett jelöltje van: Havránek Ferencet a hódmezővásárhelyi választókerületben vették nyilvántartásba. A pártnak további öt jelöltje van bejelentve a választási bizottságoknál, az ő nyilvántartásba vételükről egyelőre nem született döntés. A kampányköltségekről szóló tavalyi jogszabály szerint az országgyűlési képviselők általános és időközi választásán minden egyéni választókerületi képviselőjelölt a központi költségvetésből juttatott egymillió forintos támogatásra jogosult.

A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására fordítható, például plakátra, politikai hirdetésre, választási gyűlésre. A pénzt a jelöltek kincstári számlán kapják meg, amelyről készpénz nem vehető fel. A jogszabály szerint a jelöltek a kincstárnak nyilatkozhatnak arról, hogy lemondanak erről a támogatásról és a jelölő párt rendelkezésére bocsátják.

Ha a jelölt a szavazás előtt kiesik - például azzal, hogy lemond a jelölésről vagy elveszíti a választhatóság jogát - vissza kell fizetnie a központi támogatást. Annak a jelöltnek is vissza kell fizetnie az egymillió forintos támogatást, aki elindul a választáson, de nem szerzi meg az egyéni választókerületben leadott érvényes szavazatok legalább 2 százalékát.
forrás.mti

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com