Választás 2014 - Mesterházy: Magyarország csak látszólag köztársaság

Magyarország már csak formailag, látszólag köztársaság - írta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a köztársaság napja alkalmából szombaton kiadott, az MTI-hez is eljuttatott írásában.

"Mára nemcsak az ország elnevezéséből törölték a köztársaságot, hanem megfosztották lényegétől is: attól, hogy a magyarok közösen intézhessék közös ügyeiket. (...) Mára csak emlék maradt a közös nemzeti alkotmány, az erős és független Alkotmánybíróság, az érdemi parlamentáris párbeszéd, ahogyan emlék csak a független igazságszolgáltatás, a szabad közmédia" - írta a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, aki szerint Magyarország ma már csak Patyomkin-köztársaság.

mszp-uj-logoMesterházy Attila szerint az áprilisi parlamenti választáson ugyan a hatalmon lévő jobboldali pártok és az ellenzéki demokraták állnak szemben egymással, de az igazi választóvonal nem a jobb- és baloldali emberek között húzódik, mert ma valójában a köztársaság hívei és ellenségei között folyik küzdelem. "Márpedig mi, akik valljuk és védjük a köztársaság értékeit, többségben vagyunk" - közölte.

A Nemzetgyűlés 1946. február elsején hirdette ki a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket. Február elsejét 2005-ben a kormány a köztársaság emléknapjává tette, és 2006 óta emlékeznek meg róla.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com