Választás 2014 - Nyitrai: a kampány legnagyobb választási gyűlését tartja szombaton a Fidesz (2.rész)

A 2014-es országgyűlési választási kampány legnagyobb választási gyűlését tartja szombaton a budapesti Hősök terén a Fidesz-KDNP pártszövetség - közölte a nagyobbik kormányzópárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója vasárnap a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. Nyitrai Zsolt azt mondta, "mosolygós, vidám, fiatalos tavaszi összejövetelre" számítanak, és nagyon sok családot várnak.

fideszkdnpElmondta, március 29-én délután 3 órakor kezdődik a választási szövetség nagygyűlése, melyen beszédet mond Joseph Daul, az Európai Néppárt nemrég megválasztott elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, valamint a határon túli magyarság képviseletében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Nyitrai Zsolt jelezte, Joseph Daulnak ez lesz az első külföldi szerepvállalása, és arra hívta fel a figyelmet, hogy szimbolikus jelentése is van annak, hogy egy vezető hová látogat el először külföldön. Hozzátette: az, hogy Joseph Daul elfogadta meghívásukat, annak tudható be, hogy az Európai Néppárt a Fideszre és annak vezetőjére mint nagyon komoly stratégiai szövetségesre tekint, olyanra, akire mindig lehet számítani.

Közölte, a Civil Összefogás Fórum képviselői, vezetői arról tájékoztatták, hogy szombaton "minden idők legnagyobb békemenetére készülnek", és a délután egy órakor, a Kossuth térről induló békemenet az Alkotmány utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy úton a Fidesz-KDNP nagygyűlés helyszínére, a Hősök terére vonul majd, ahol csatlakoznak a nagygyűlés résztvevőihez.

Nyitrai Zsolt azt mondta, arra kérik minden szimpatizánsukat, hogy vegyenek részt szombaton a Kossuth térről induló békemeneten, majd a Fidesz és a KDNP választási nagygyűlésén is.
Kérdésre elmondta, a kulturális programokkal színesített Hősök terei választási nagygyűlés várhatóan csak valamivel lesz hosszabb, mint egy óra.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com