Választás 2014 - Pálffy Ilona: már csaknem hétezren jelentkeztek külképviseleti szavazásra

A legfrissebb, csütörtök délelőtti adatok szerint már 6900-an jelentkeztek külképviseleti szavazásra a magyar nagykövetségekre, illetve konzulátusokra - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

fsfPálffy Ilona tájékoztatása szerint várhatóan nagy számban fognak majd személyesen szavazni Londonban, Berlinben, Münchenben, Brüsszelben, valamint "meglepetésként" Bernben április 6-án.

Jelezte: Londonban még nem érték el a 2010-es jelentkezési számot. (Négy éve több mint 1500-an szavaztak a nagykövetségen.)

Közölte, a külképviseleti szavazásra jelentkezők végleges számát a választást megelőző 8. napon, március 29-én tudják majd megállapítani. Azt hangsúlyozta, a szükséges számú - választási oktatásban részt vett - külügyes munkatárs utazik majd ki a nagykövetségekre és konzulátusokra, hogy a szavazás lebonyolítását folyamatosan biztosítani tudják.

Elmondta, a héten 120 külügyes munkatársnak tartottak felkészítést gyakorlati oktatással együtt, és a jövő héten újabb 120 ember felkészítését kezdik meg. Jelezte, a gyakorlati képzés során ismertetik a munkatársakkal többek között az urna-összeállítás, a névjegyzékkitöltés, valamint a jegyzőkönyvvezetés feladatát.

Közölte, a felkészített munkatársak már esküt is tettek, egy részük - hogy így is csökkentsék a választási kiadásokat - videokonferencián vagy helyben, például az erdélyi Csíkszeredán.

A külföldön szavazó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein szavazhatnak, levélben nem. A külképviseleten a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy - nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében - nemzetiségi listás szavazólapon szavazhat.

A választópolgárok 74 ország 97 külképviseletén adhatják le voksaikat a magyarországi szavazás napján; az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást.

Az NVI vezetője még decemberben arról beszélt, Londonban a magyar külképviseleten kívül más helyiségeket is megnyithatnak a jövő tavaszi országgyűlési szavazásra a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok számára. Azt mondta, az elképzelések szerint kulturális otthont vagy szükség esetén akár egy sportcsarnokot is igénybe vehetnek majd a szavazás lebonyolítására.

Münchenben szükség esetén egy fűthető sátrat fognak bérelni és a követség udvarán állítják majd fel, abban helyezik el a külképviseleti választási irodát és a szavazófülkéket. Elmondta azt is, a tervek szerint megyénként vagy a szavazók nevének kezdőbetűje szerint osztják majd kisebb csoportokba a külképviseleteken szavazókat, hogy így több háromtagú külképviseleti választási bizottság előtt folyhasson a voksolás, ettől is a szavazás menetének gyorsítását remélik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com