Választás 2014 - Pécsi Fidesz: Mesterházynak két kérdésre kellene válaszolnia Pécsen

A Fidesz pécsi önkormányzati képviselője szerint Mesterházy Attila MSZP-s pártelnöknek két kérdésre kellene válaszolnia hétfő esti pécsi fórumán: kihez tartoznak a Simon Gábor bankszámláin lévő összegek, és arra, hogy rendjén valónak tartja-e mindezt?

480px-Fidesz_New_logoŐri László sajtótájékoztatón reagált arra, hogy Mesterházy Attila hétfőn este fórumot tart Pécsen.
Mint mondta, Pécs két ügyben várja Mesterházy Attila válaszát. Jelezte: Mesterházy Attila helyetteséről, Simon Gáborról kiderült, hogy összesen öt bankszámlát rejtegetett több százmillió forintnak megfelelő összegekkel.

Tudni szeretnék az emberek, hogy kihez tartoznak ezek a pénzek, amelyekért az MSZP-sek egy emberként falaznak Mesterházy Attilával az élen – közölte Őri László.

A fideszes képviselő szerint egyelőre a párt Baranya megyei elnökségi tagja, Kőhegyi István sem tudta megmondani, hogy egy év leforgása alatt hogyan lett közel ötvenmillió forintos tartozásából hetvenmillió forintos vagyona.

A pécsiek ugyancsak várják Mesterházy válaszát arra, hogy rendjén valónak, hétköznapinak tartja-e mindezt.

Úgy gondoljuk, eljött a válaszadás ideje, mert Mesterházy Attila vagy alkalmatlan arra, hogy rendet tegyen pártjában, vagy hazudik, ezzel pedig ő is részesévé válik minden idők legkorruptabb választási szövetségének – vélekedett Őri László.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com