Választás 2014 - Vona: a Jobbik megmentené és visszaadná az országot a magyaroknak

A Jobbik „óriási meglepetésre” készül, és szeretné megnyerni a választásokat. Ha ez sikerül, bebizonyítja: hogyan lehet az országot lépésről lépésre megmenteni és visszaadni azoknak a magyar embereknek, akiket megillet - jelentette ki a párt elnöke vasárnapi lakossági fórumán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon.

VonaVona Gábor a Déryné Kulturális Központ színháztermében teltház, mintegy 200-250 fős hallgatóság - köztük Dobos László, a város polgármestere (Fidesz) és Kovács Sándor, a megyei közgyűlés fideszes elnöke – előtt, az Új Magyar Gárda Mozgalom és a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület tagjainak jelenlétében hangsúlyozta: az április 6-ai választások után csak a győztes tudja majd megvalósítani programját. Hangsúlyozta: a médiából sugárzott hamis képpel szemben a Jobbik nem rasszista párt.

„Ha néhány ufó is itt ülne és hallgatná az előadást, engem az sem zavarna, a lényeg, hogy tartsa be a szabályokat, legyen tisztességes tagja a társadalomnak” – fogalmazott a politikus. Jelezte: egyedül pártja áll ki amellett, hogy Magyarországon mindenkire ugyanolyan normák vonatkozzanak.

Ha a Jobbik kormányra kerül, a tisztességes cigány és magyar embereknek egyaránt jobb lesz. Aki nem tisztességes, annak viszont etnikai hovatartozástól függetlenül rosszabb lesz – ígérte Vona Gábor.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com