Választmányi ülést tart szombaton az MSZP
Szombaton ülésezik az MSZP országos választmánya, testület tagjai elkezdik az idei három választás értékelését - közölte az MSZP elnöke hétfőn Budapesten újságírókkal.
Tóbiás József elmondta azt is, hogy választmány dönthet arról, hogy ki töltse be az összeférhetetlenség miatt megüresedő Botka László parlamenti mandátumát.
A baloldali pártok szegedi polgármesterjelöltjét 58,22 százalékkal választották újra a csongrádi megyeszékhelyen a szavazatok 100 százalékának összesítése után.
Kövér László házelnök a hétfői plenáris ülés elején arról tájékoztatott, hogy az MSZP-s Botka László bejelentette, az országgyűlési törvény értelmében összeférhetetlenség áll fenn vele szemben. Ennek megszüntetéséig nem gyakorolhatja képviselői jogait, díjazásban nem részesülhet. A parlamenti képviselőnek 30 napja van az összeférhetetlenségi ok megszüntetésére - ismertette az Országgyűlés elnöke.
Sajtóhírek szerint Botka László mandátumát Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, a párt agrárpolitikusa kaphatja meg.
MTI
Tóbiás József elmondta azt is, hogy választmány dönthet arról, hogy ki töltse be az összeférhetetlenség miatt megüresedő Botka László parlamenti mandátumát.A baloldali pártok szegedi polgármesterjelöltjét 58,22 százalékkal választották újra a csongrádi megyeszékhelyen a szavazatok 100 százalékának összesítése után.

Hozzászólások