Varga Mihály: a magyarországi németek évszázadok óta társaink az alkotásban és a küzdelmekben (2. rész)

A nemzetgazdasági miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője - Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, valamint német nemzetiségi önkormányzata és a Braunhaxler Egyesület rendezvényén - úgy fogalmazott: az emlékezés csendje "mindazoké, akiknek életét megtörte, szétszakította, és akiket szenvedésre ítélt" egy torz politikai döntés. Hozzátette: a kollektív bűnösség bélyegét ütötték akkor a magyarországi német nemzetiségre.

A kiépülő kommunista diktatúra elűzte őket szülőföldjükről, megfosztotta vagyonuktól, "és ami még fájóbb volt", a haza biztonságától is. Varga Mihály hangsúlyozta: a haza erőszakos elvesztése elvehette volna a magyarországi németség hitét is Magyarországban, de az erősebbnek bizonyult, mint a politikai hatalom, amely ezt a "szégyenletes" döntést meghozta.



A miniszter kiemelte: Magyarország és a magyarországi németség története csaknem ezer éve egybefonódik. Felidézte: ahogyan a magyarországi németek magyarként vettek részt a szabadságharcokban, "együtt építettük közös hazánkat" is.
A jövőt is közösen kell építeni, a közös múlt fájó időszakát sem feledve az évszázados értékekre kell alapozni - hangoztatta. Kiemelte: olyan országot építenek, amelyben a nemzetiségekhez tartozók úgy lehetnek a magyar nemzet tagjai, hogy közben "szabadon élik meg a nemzetiséghez tartozás alkotó örömét".

A múlt és hagyományok tisztelete, a közösség megtartó erejébe vetett hit és a jövő alakítása iránti felelősség adja a sikeres jövő lehetőségét - fogalmazott. Varga Mihály tiszteletét és együttérzését fejezte ki minden kitelepített német embernek és leszármazottainak, valamint köszönetet mondott azért, hogy német nemzetiségűként is magyarok maradtak.

Hozzátette ugyanakkor: ez a nap a jövőről is szól, a fiatalokról, akik folytatják és megújítják a hagyományt, gyarapítják a német-magyar közös örökséget. A megemlékezés végén a templom oldalán lévő emléktáblánál koszorút helyezett el mások mellett Varga Mihály és Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester.
Az Országgyűlés 2013. december 17-én a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com