Városliget - Papcsák: nem csökkenhet a zöldfelület

Nem csökkenhet a zöldfelület a Városligetben a beruházások után - mondta Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Zugló polgármestere kedden újságíróknak, hozzátéve: ennek érdekében módosító indítványt nyújt be a fejlesztéseket megalapozó törvényjavaslathoz.

A kormánypárti politikus - aki párttársával, Vas Imrével jegyzi az eredeti törvényjavaslatot - elmondta, hogy jelenleg a szervezeti struktúra kialakításánál tartanak, mert a fejlesztés túlmutat Zuglón és a fővároson. Hozzátette: a területen kiemelt állami beruházások valósulnak meg, például a múzeumi negyed. Emellett meg kell oldani a közlekedési folyosók áthelyezését is, mert például kevés olyan város van, ahol a központi parkba egy gyorsforgalmi út vezet be - jegyezte meg.
Papcsák Ferenc jelezte: a törvényjavaslat a tulajdonjogokat nem érinti, csak a vagyonkezelői jogokat helyezi át 99 évre a százszázalékos állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez, amely nem értékesíthető társaság.Fidesz_New_logoA polgármester kiemelte: előterjesztéséhez módosító indítványt nyújt be, amely szerint a Városligetben nem csökkenhet az úgynevezett zöldfelületi mutató. Példaként említette, hogy ha megépítenek egy épületet és alatta egy mélygarázst, akkor körülötte zöldterületeknek kell lenniük. Kitért arra is, hogy több lebontandó épület, kerítés is van, amelyek helyét vissza kell adni a lakosságnak, emellett meg kell oldani az Állatkerti körút parkolási gondjait is.

forrásMTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com