Vasárnapi pihenőnap - DK: háromezer munkahellyel kevesebb, 70 ezer órányi túlórával több

A Demokratikus koalíció véleménye szerint a kormány az ellenkezőjét érte el a vasárnapi boltbezárásról szóló törvénnyel, mint amiről beszélt, ugyanis a jogszabály életbe lépése óta háromezer ember veszítette el munkahelyét és a tavalyi évhez képest hetvenezerrel nőtt a bolti dolgozók túlóráinak a száma - közölte szerdán az MTI-vel a párt alelnöke.

Varju László úgy fogalmazott: akik eddig keveset látták a családjukat, azok ma már annyit sem látják, mint régen. Kivéve persze, ha elvesztették a munkahelyüket, a megélhetés nélkül maradt családok ugyanis valóban együtt várhatják a gyors elszegényedést - tette hozzá.

varjú lászló

A független képviselő azzal folytatta, hogy a boltbezárás nemcsak az embereknek és a családoknak, hanem a gazdaságnak is rossz, a határmenti településeken már magyar nyelven hirdetnek a szomszédos országok áruházai. A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest szerint a magyar gazdaság hozzávetőleg 165 milliárd forinttól esik el a boltzár miatt - hívta fel a figyelmet.

Az emberek szabadsága, a családok megélhetése és a gazdaság után a hazai turizmus is komoly károkat szenved, azok a turisták, akik idén még a Balatont választották, jövőre nem fognak ide jönni, ahol hiába költenék el a pénzük, vasárnap minden zárva van - jelentette ki.

A Demokratikus Koalíció szerint a vasárnapi boltbezárás egy gazdaság-, munkahely- és turizmuscsökkentő program, amit teljes egészében el kell törölni. A DK törvényjavaslatot nyújtott be azért, hogy a szezonban legalább a turisztikai célpontokon üzemelő boltokra ne vonatkozzon a törvény - emlékeztetett.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz nem véletlenül lehetetleníteni el a vasárnapi boltbezárásról szóló népszavazást - szögezte le. Az emberek kétharmada elutasítja a boltzárat, így nem csoda, hogy "az Orbán-kormány úgy fél a népakarattól, mint az ördög a szentelt víztől" - fogalmazott.

Amennyiben a DK kormányra kerül teljes egészében fogja eltörölni a vasárnapi boltbezárást - ismételte meg korábbi bejelentésüket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com