Virágokat helyezett el az Együtt Nagy Imre budapesti szobránál

Virágokat helyezett el az Együtt Nagy Imre néhai miniszterelnök budapesti szobránál vasárnap az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából.

A Vértanúk terén tartott megemlékezésen Molnár Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt mondta, elsősorban a mindennapok szabadságának hiánya vezetett az 1956-os forradalom kitöréséhez. Az embereknek elegük lett az egypártrendszerből, a propagandából, a személyi kultuszból és a másként gondolkodó karakterek legyilkolásából - tette hozzá.

BA_szigetvari_nagy_imre

Bár a szabadságharc elbukott, az ország két hét alatt megváltozott, a "forró ősz" ugyanis megmutatta, hogy nem lehet büntetlenül bármit megtenni a magyarokkal - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Molnár Tibor szavai szerint 1989 elhozta a vágyott nyugati demokráciát, ezzel azonban a nép nem tudott élni, mert hagyta, hogy "egy erőszakos csoport és annak vezére magát a nemzeti érdekek egyedüli képviselőjének hazudva elfoglalja és a saját képére formálja" az államot.

Az Együtt elnökségi tagja úgy vélekedett, hogy a jelenlegi rendszerre 1956 magyarjai azt mondanák, elég volt belőle. Ma azonban még annál is többre van szükség, mint hatvan éve, ugyanis most nem külső hatalom telepedett rá az országra, hanem belülről fakadnak a problémák - jegyezte meg.

Molnár Tibor beszéde után az Együtt politikusai és szimpatizánsai egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el Nagy Imre emlékművénél.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com