Visegrádi kormányfői csúcstalálkozó lesz Prágában

Csúcstalálkozót tartanak a visegrádi országcsoport (V4) kormányfői június 8-án Prágában, ezen Csehország jelképesen átadja Lengyelországnak a regionális csoportosulás soros elnöki tisztségét - közölte honlapján a cseh kormány. Magyarországot a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.

Csehország 2015. július elsejétől töltötte be a visegrádi négyek elnöki tisztségét. 2016. július elsejétől a következő egyéves időszakra ezt a tisztséget Lengyelország veszi át tőle.

v4

A visegrádi csoportot 1991-ben Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország hozta létre, hogy elősegítse a régió felzárkózását Nyugat-Európához, illetve az érintett országok csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Csehszlovákia megszűnésével, illetve az önálló Csehország és Szlovákia megalakulásával, 1993-ban a V3 V4-re változott.

A kormányfői találkozókon a V4-országok hagyományosan egyeztetik álláspontjaikat az Európai Tanács következő ülésén esedékes témákban. Ezek most a migrációs válság, a mezőgazdaság helyzete, az európai globális stratégia előkészítése és az EU-tagságról szóló brit népszavazás lesznek.

Fontos napirendi téma lesz a NATO júliusi varsói csúcstalálkozója, a nemzetközi biztonság kérdése is.
A miniszterelnökök egyúttal kiértékelik a cseh V4-elnökség eredményeit, és megvitatják a lengyel elnökség által előterjesztett következő évi programot.

"A cseh elnökségnek sikerült növelni a V4 jelentőségét Európában, teljesíteni a kitűzött program legfőbb feladatait, megjeleníteni a visegrádi négyek közös pozícióit több kulcsfontosságú európai kérdésben, és operatív módon reagálni a migrációs válsággal kapcsolatos időszerű problémákra" - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a cseh elnökséget értékelve.

"Azzal számolok, hogy a V4 csoport a jövőben is fontos szerepet fog játszani a régiónk országai közötti kapcsolatokban és közös érdekeink érvényesítése terén. Egy akcióképes V4 az Európai Unió számára is nagyon fontos, és jelentősen hozzájárulhat a közös európai megoldások kereséséhez" - szögezte le a cseh kormányfő.

A prágai csúcstalálkozón Bohuslav Sobotka meghívására Orbán Viktor magyar, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök vesz részt. A szlovák kormányfő a közelmúltban súlyos szívműtéten esett keresztül, de fokozatosan visszatér munkájához. Robert Ficóra nagy megterhelés vár amiatt is, hogy július elsejétől fél éven keresztül Szlovákia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökének tisztségét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com