Volner: a Jobbik ahhoz ragaszkodott, amihez eddig is

A Jobbik ahhoz ragaszkodott a csütörtöki frakcióközi egyeztetésen, amihez eddig is, azaz, hogy a kormány vessen véget a letelepedési "kötvény-biznisznek" - közölte Volner János frakcióvezető az alaptörvény módosításáról szóló egyeztetés után.

Az ellenzéki politikus konstruktívnak nevezte a találkozót, azonban megjegyezte, voltak olyan pontok, ahol lényegesen eltértek az álláspontok.

jobbik

Értékelése szerint az október 2-i népszavazáson az emberek 98 százaléka nemcsak a brüsszeli kvótára, hanem a migráció minden formájára nemet mondott. Hozzátette: a kötvénnyel érkezők száma magasabb lehet, mint az uniós kvótákkal érkezőké, ezért ennek az intézménynek véget kell vetni.

Volner János szerint Orbán Viktor miniszterelnök fontos válaszút elé érkezett: el kell döntenie, hogy a magyar érdek és az ország biztonsága az első, vagy pedig az, hogy megőrizze a letelepedési kötvények "piszkos offshore bizniszét". Meggyőződése, hogy a kormányfő fejet hajt a választói akaratnak - mondta.

A frakcióvezető kérdésre kizárta, hogy a Jobbik képviselőcsoportjából bárki kiszavazna. "Ha mégis, akkor drasztikusabb eszközökkel eljárunk az illetővel szemben" - fogalmazott, hozzátéve: szerinte az átszavazókat inkább a baloldalon kell keresni.

A Fidesz korábbi nyilatkozatára reagálva pedig azt felelte: az a hazaáruló, aki kiskapus megoldásokkal lehetővé tenné a gazdag migránsoknak, hogy Magyarországon telepedhessenek le.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com