Völner Pál: a parlament hozzájárulása nélkül mások ne dönthessenek migrációs ügyekben

Leszögezte: a legfontosabb cél az ország szuverenitásának a védelme. A menekültügyi eljáráshoz és a genfi egyezményhez kapcsolódva pedig az jelenik majd meg az alaptörvényben, hogy hazánk csak első biztonságos országként hajlandó menedéket adni. "Azaz nem vállaljuk így át más országok ilyen irányú kötelezettségét" - fogalmazott Völner Pál a csütörtökön megjelent interjúban.

Megerősítette, hogy a módosítás révén az ±laptörvényben szerepelne az új közigazgatási felsőbíróság létrehozásának lehetősége is. Hozzátette, hogy a részletek csak később, szakmai egyeztetést követően kerülhetnének a Ház elé. A felsőbíróság helye a közigazgatási és munkaügyi bíróságok rendszerének csúcsán lenne, mint más uniós országokban - magyarázta. Beszélt az államtitkár az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokról is.



Mint mondta, a kormány a külföldről finanszírozott szervezetek kapcsán továbbra is tartja azt az álláspontját, hogy szükség van az átláthatóságra. A CEU-üggyel kapcsolatban kifejtette: "A közvélemény talán még mindig nem tudja igazán, hogy a Central European University és a Közép-európai Egyetem, bár a nevük ugyanaz, mégsem egy intézmény, hanem kettő.

Az egyik megfelel az előírásoknak, a másiknak pedig most vizsgálják az akkreditációját." "Csak megköveteljük, hogy mindenki tartsa be a szabályokat" - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com