Vona: a Jobbik civil parlament létrehozását javasolja (2.rész)

Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azzal indokolta a felvetést, hogy a civilek ma kevés helyen tudnak érdemben beleszólni a közéletbe.

Értékelése szerint a társadalmi reflexek nem változtak meg, a kormány a félelemre épít, a politikai és gazdasági szereplők pedig arra törekednek, hogy az ő érdekeiket szolgáló, civilnek tűnő szervezetek működjenek. A politikus a már meghozott döntésekre vonatkozó visszacsatolásban, a tervezetek véleményezésben és a javaslattételben is számítana a testület működésére, s elképzelése szerint megyei gyűléseket és alkalmanként országos összejövetelt is tartana a civil parlament. Mint mondta, azt szeretné, ha minél szélesebb lenne a résztvevők köre.

 

Példaként munkavállalói és munkaadói, kulturális, egyházi, szociális és karitatív szervezeteket jelölt meg, hozzáfűzve: "virágozzék minden virág". Vona Gábor elvárásként fogalmazta meg a társadalmi hasznosságot és az átlátható, gazdasági és pártérdekektől független működést, s jelezte, hogy a részleteket konstruktív vitákban tervezi kidolgozni. Szerinte a Civil Összefogás Fórum társadalmi hasznossága alacsony, és nem alkalmasak azok a szervezetek sem, amelyek mögött nincsenek emberek. Nem akarja, hogy egyszemélyes szervezetek "széttrollkodják" a szervezet működését - fogalmazott Vona Gábor.

A pártelnök szerint a kormány számára kétféle civil létezik: aki szolgálja és aki az ellensége. A Jobbik nem akar megosztottságban gondolkodni és új együttműködés ajánl - tette hozzá. Kérdésre közölte, hogy a hasznosságnak vannak számszerűsíthető paraméterei, például az szja 1 százalékok felajánlása. Arra pedig, hogy a javaslat békejobb-e a Soros Györgyhöz köthető szervezeteknek, azt felelte: elvárás a tiszta és átlátható működés, új civil struktúrát szeretne, továbbá azt, hogy a civilek ki tudjanak törni abból a politikai-gazdasági érdekbeli csapdából, amibe belekerültek.

Vona Gábor a tájékoztatón beszélt az európai bérunióról szóló kezdeményezésükről is, kifejtve: az Európai Bizottság pozitív döntése után május 22-től egy éve van a nyolc szövetségesnek, hogy 1 millió aláírást gyűjtsön azért, hogy felzárkózzanak a régiós bérek a nyugati színvonalra. Ezt egy új időszámítás kezdeteként értékelte és új kohéziós politika kidolgozását sürgette.

Amíg Orbán Viktor elszigeteli Magyarországot, addig a Jobbik meg kívánja reformálni az EU-t - hangoztatta, hozzátéve: a valódi szabadságharcnak a bérfelzárkózásról kell szólnia.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com