Vona Gábor: a Jobbik-kormány a munkahelyteremtés kormánya lenne

A jövő évi választások megnyerése esetén a Jobbik a munkahelyteremtés kormányát állítaná fel, mert "ha munka van, minden van" - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöke.

Vona Gábor hangsúlyozta: első számú prioritásnak tekintik megfelelő mennyiségű és minőségű magyar munkahely megteremtését, ennek érdekében dolgozták ki a 7 vezér programot is. Véleménye szerint jelenleg Magyarországon európai munkáért balkáni béreket fizetnek és az újonnan alakuló munkahelyek is csak néhány multinacionális cégnek köszönhetőek, amiért cserébe sok esetben magyar kisvállalkozások szűnnek meg.

jobbikA sajtótájékoztatón résztvevő Kepli Lajos országgyűlési képviselő kifejtette: a 7 vezér program egyik pillére a vízgazdálkodás. A Jobbik vízerőművek, vízduzzasztók és egy Duna-Tisza-csatorna építésével több mint százezer új, minőségi magyar munkahelyet teremtene kormányra kerülése esetén. A további előnyök közé sorolta a termőföldek öntözhetőségének javulását, a vízi szállítás elterjedését, valamint az olcsó, megújuló villamos-energia előállítását is.
Az ellenzéki politikus bejelentette: a témában hamarosan életre hívják a vízvédelmi kerekasztalt, valamint jövő év elején egy országos szakmai konferenciát is tartanak a programjukról.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com