Vona: népszavazás helyett módosítsák az alaptörvényt!

A Jobbik a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás helyett az alaptörvényben rögzítené, hogy a parlament hozzájárulása nélkül nem lehet nem magyar állampolgárok betelepítését előírni.

Vona Gábor, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt: a referendum felett eljárt az idő, "erősebb impulzust kell küldeni" Brüsszelnek, mert a kvóták veszélye "folyamatosan itt lappang". Az alaptörvény-módosítást jogi értelemben is magasabb kategóriaként jelölte meg.

jobbik

A referendumra Vona Gábor lassú, drága és bizonytalan intézményként hivatkozott. Ezt azzal magyarázta, hogy mire megtartják a népszavazást, az unió már rég dönthet a kvótákról, s kérdéses, hogy érvényes és eredményes lesz-e. A szuverenitást ne tegyék kockára, legyen "betonbiztos" az intézkedés - érvelt.

A Jobbik a kormány népszavazási kérdését rögzítené a jogszabályban, azaz azt, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem írhatja elő nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.

Vona Gábor ezzel összefüggésben azt mondta: a Fidesz ezt nehezen utasíthatja vissza, pártja pedig kész biztosítani a kétharmados parlamenti többséget. Azonban ha a kormánypárt nem támogatja a javaslatot, akkor valójában nem a kvóták ellen van, hanem politikai kampányként tekint a kérdésre - hangoztatta az ellenzéki pártelnök.

Vona Gábor beszámolt arról is, hogy kedden az Országgyűlésben megszavazták a vasárnapi nyitva tartást újra lehetővé tevő jogszabályt és részt kívánnak venni a helyzettel kapcsolatos további vitákban.

Megkérdezték arról, hogy az MSZP elkezdi az aláírásgyűjtést a szabad vasárnap megvédéséért, amire válaszul a jobbikos politikus közölte: úgy viselkednek, mint amikor "az óvodástól elvették a játékát és nem tud beletörődni". Ha a kérdésről már döntött a parlament, akkor sem anyagilag, sem egyéb módon ne terheljék a társadalmat ezzel! - kérte a szocialistáktól.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com