Vona: vállalhatatlan kijelentéseket tett a mezőtúri jobbikos győztes
A Jobbik elnöke szerint vállalhatatlan kijelentéseket tett Kötél János, pártja mezőtúri képviselője, akit pártelnökként arra kötelez, hogy három napra költözzön a Jobbik cigány származású hajdúszoboszlói elnökéhez, Jónás Kálmánhoz.
Vona Gábor hétfői közleménye szerint Kötél János hétvégi választási sikere ellenére a Jobbik semmilyen formában nem vállal közösséget az újdonsült képviselő évekkel ezelőtti Facebook-bejegyzéseivel és azokat a leghatározottabban elítéli. Korábban több hírportál arról számolt be, hogy a jelölt cigányok kivégzéséről, politikusok felakasztásáról posztol.
A pártelnök kiemelte: mindenkiben fontos tudatosítani, hogy a Jobbik nem a cigányság, hanem a tisztességtelen emberek ellen küzd, legyenek azok akár cigányok, akár magyarok.
Megjegyezte: a pártnak egyetlen egy olyan törvényjavaslata sincs, nem volt és nem is lesz, amely magyar állampolgárok között különbséget tenne. "Bízom benne, hogy egy olyan tisztességes cigány tagtársunk és helyi vezetőnk mellett, mint Jónás Kálmán, ezt Kötél János is megérti, és a jövőben ennek megfelelően látja majd el azt a közfeladatot, amellyel a mezőtúri lakosok megbízták" - fogalmazott Vona Gábor.
A közlemény szerint a mezőtúri képviselő a felszólításnak eleget tesz.
MTI

Hozzászólások