Zárolás - DK: Gyurcsány nem a levegőbe beszélt, amikor megjósolta a megszorítást

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nem a levegőbe beszélt, amikor a választási kampányban megjósolta, hogy megszorításra lesz szükség, mivel a kormány nem tud költségvetést készíteni - tudatta Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja pénteken az MTI-vel.

A politikus közleményében emlékeztetett rá: a kampányban Gyurcsány Ferenc jóslatára a Fidesz úgy reagált, hogy a baloldal és a megszorítások kéz a kézben járnak, mára azonban "kiderült, hogy nem Gyurcsány Ferenc beszélt a levegőbe, hanem a Fidesz", és a megszorításokat a választás után tovább kormányzó jobboldal sem tudja elkerülni.
A DK elnökségi tagja ezzel arra reagált, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön bejelentette: a kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból azért, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány a GDP arányában.

gyurcsányKerék-Bárczy Szabolcs közleményében azt írta: erre az évre kifejezetten választási költségvetés készült, "amelyet máris korrigálni kell". "Először a madzagra kent mézként megemelt közmunkaprogramot fogták vissza: már májusra százezer közfoglalkoztatottat löktek ki a rendszerből, ami a költségvetésben legalább 70 milliárdos megtakarítás" - írta, hozzátéve, hogy csütörtökön pedig Varga Mihály jelentett be újabb 110 milliárdos megszorítást.
Februárban a DK elnöke azt jósolta, hogy "a makacsul 310 forint körül tanyázó euró-árfolyam mellett 250 milliárd körüli megszorításra lesz szükség" - idézte fel. "Ezek szerint tehát számíthatunk még egy, 70-80 milliárdos kormányzati szeretetcsomagra is", ha addig nem romlik tovább a helyzet - fűzte hozzá.

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint hiába állítja azt Varga Mihály, hogy a kormány csak saját magán takarékoskodik, mivel "az összeg bő egyharmadát a minisztériumoknál zárolták, ami annyit jelent, hogy további 40 milliárddal jut kevesebb munkahelyteremtésre, továbbá a már amúgy is kivéreztetett oktatásra és egészségügyre". "Jó" hír viszont, hogy a stadionok építése változatlan ütemben folytatódhat - jegyezte meg. A DK elnökségi tagja szerint a megszorítás a bizonyíték arra, hogy a kormány gazdaságpolitikája vakvágányon halad. "Az államosítás megöli a tisztességes versenyt, a tartalékok nem nyújtanak fedezetet, az infláció mesterséges eltüntetése csökkenti a bevételeket, a fogyasztás stagnál. Adót növelni már nem lehet és a presztízsberuházások leállítása sem oldja meg a strukturális problémákat. Az orbáni gazdaságpolitika a szakadékba vezet" - foglalta össze Kerék-Bárczy Szabolcs.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com