Polt Péter: az ügyészség elismerésre méltó eredményeket ért el 2019-ben

Az ügyészség a törvények iránt elkötelezetten, magas színvonalon dolgozva elismerésre méltó eredményeket ért el 2019-ben - hangsúlyozta videoüzenetében Polt Péter legfőbb ügyész.A Legfőbb Ügyészség Polt Péter videoüzenete alapján szerdán kiadott közleménye szerint ezúttal "rendhagyó módon - az írásban benyújtott országgyűlési beszámolóval egyidejűleg - a legfőbb ügyész a kollégái felé videoüzenetben számolt be az ügyészség tavalyi tevékenységéről".

    
Az ügyészség 98,3 százalékos váderedményessége az utóbbi tíz év legmagasabb értéke - közölte Polt Péter. Kiemelte: a 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény szerinti eljárások "időszerű" befejezése, a "hagyományos" vádemeléstől elterelő, valamint a sértetti jóvátételt eredményező intézmények alkalmazása az új törvény legfőbb célkitűzései közé tartozott.

Az ügyészség tevékenysége megfelelt az új eljárási környezetnek, valamint a törvényes működés elvárásainak- jelentette ki.
    

Tavaly a legfontosabb szervezeti változás az ügyészségi nyomozás egységes struktúrába szervezése volt. A kizárólagos ügyészségi hatáskörbe tartozó bűncselekmények nyomozását átvette a Központi Nyomozó Főügyészség, és az alárendeltségében működő járási szintű regionális nyomozó ügyészségek, valamint a fővárosra kiterjedő illetékességgel létrejött a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség kiemelten foglalkozott a korrupció elleni küzdelemmel. A hivatali korrupciós bűncselekmények miatt iktatott eljárások száma egyenletesen növekedett, annak ellenére, hogy az összes regisztrált korrupciós bűncselekmény száma csökkent - jelezte.
    

Bár az összes regisztrált bűncselekmény száma a korábbi évek tendenciáját követve csökkent, jelentősen növekedett az ügyészségi ügyiratforgalom, mivel az új büntetőeljárási törvénnyel bevezetett jogintézmények számos pluszfeladatot róttak az ügyészekre. Tavaly jelentősen csökkent az ügyészségi határozatok elleni panaszok száma. Az ügyészség a múlt évben is kiemelt figyelmet fordított az eljárások gyors és hatékony befejezésére, a vádemelések 73,3 százalékában eljárást gyorsító intézkedésekkel - büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás és bíróság elé állítás - sikerült lezárni az ügyeket. Ez az arány az előző években elért jelentős eredményeket is meghaladta - emelte ki a legfőbb ügyész.
    

A beismerésen alapuló terhelti együttműködés meghatározhatja a vádemelés formáját, illetve a vádirat tartalmát. Az ügyészek tavaly 91 ügyben emeltek vádat nyomozás során létrejött egyezség alapján, és 3984 esetben tettek indítványt a vádiratban az alkalmazandó joghátrány mértékére, ha a terhelt az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az előkészítő üléseken "a hatékony ügyészi tárgyalási jelenlétnek köszönhetően" a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottak 88 százalékánál már első fokon jogerős elmarasztaló ítélet született - ismertette.
   

Polt Péter külön kiemelte a magyar ügyészség és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) együttműködését. Az OLAF közigazgatási vizsgálatokat folytat az Európai Unió költségvetéséből származó pénzeszközök szabályszerű felhasználásáról, és ennek eredményeképpen ajánlással fordulhat a tagállamok igazságügyi hatóságaihoz. Az OLAF tavaly 3 igazságügyi ajánlást küldött, ezeket már folyamatban lévő nyomozásokban értékelték a hatóságok. A magyar ügyészség 2015 és 2019 között a 39 százalékos uniós átlagot lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 47 százalékában emelt vádat - mondta el a legfőbb ügyész.
    

Polt Péter legfőbb ügyész videoüzenet a http://ugyeszseg.hu/dr-polt-peter-legfobb-ugyesz-videouzenete-az-ugyeszseg-2019-evi-tevekenysegerol/ linken megtekinthető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com