Püspöki szinódus - Szakértő: az alapkérdésekben teljes volt az egyetértés

Teljes volt az egyetértés az alapkérdésekben a Ferenc pápa által összehívott első szinóduson a Vatikánban - összegezte a katolikus püspökök vasárnap befejeződött tanácskozásának tapasztalatait az MTI által megkérdezett szakértő.

Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének vezetője azt mondta: az alapkérdésekben, például abban, hogy a szentségi házasság felbonthatatlan, valamint, hogy a homoszexuális életközösségekre nemet mond az egyház, teljes volt az egyetértés a rendkívüli szinóduson. A tanácskozás munkáját a szakértő úgy értékelte, hogy az egyház megerősödött abban, amit akar. Papp Miklós kiemelte: a vita arról szólt, hogy miként lehet a mai világban, a mai ember nyelvén, a mai médián keresztül megjeleníteni a család értékességének üzenetét. Tehát nem az üzenet tartalmáról, hanem az üzenetátadás hogyanjáról vitáztak.
A szakértő fontosnak tartja, hogy a szinódus többször "kiüzent" a társadalomszervező erőknek, intézményeknek és a politikai élet szereplőinek, hiszen - mint mondta - árral szemben nem lehet családi életet élni. Az egyház ezért azt szeretné, ha a politika is támogatná a családokat. Példaként említette a bevándorlást, azt, hogy a gazdasági alapú gondolkodás értéknek tartja a mobilis munkaerőt, miközben az a családoknak nem kedvez.

vatikanPapp Miklós beszélt arról is, hogy míg a szinódus elhatárolódott attól, hogy értékeket lásson a homoszexuális életközösségben, addig az elvált és újraházasodott párok áldozásával kapcsolatban egyelőre nem foglalt állást.

Ismertette, hogy ezzel kapcsolatban kétféle irányzat van. Az egyik képviselői azt mondják, hogy az újraházasodottak továbbra se áldozhassanak, viszont szorgalmazzák a "lelki áldozás" teológiai kidolgozását. Vagyis azt - magyarázta Papp Miklós - amikor valaki részt vesz a liturgián, és bár nem áldoz, de áldást kap, meghallgatja az evangéliumot, együtt imádkozik a közösséggel, sőt - tette hozzá - a görögkatolikus liturgia végén még kenyeret (antidór) is kap. A másik irányzat azt mondja, hogy bizonyos bűnbánattartás után az elvált újraházasodottak is áldozhassanak.
A szakértő kitért rá, hogy bár a szinódus nem döntötte el, melyik irányzatot kövessék, az mindenképpen újdonság, hogy az egyház értékeket ismer fel a nem szentségi házasságban élők életközösségében is, és nem használja már azt a retorikát, amely szerint, aki nem szentségi házasságban, az tartós bűnben él.

Papp Miklós külön kiemelte a szinódus záróüzenetének kérését, hogy a keresztény családok figyeljenek oda a nagyszülőkre, az idősebb házaspárok pedig "terelgessék" a fiatalokat és legyenek tanítómestereik. Ezzel a fontos üzenettel a szinódus az Európából olyannyira hiányzó mesterkultúra felé nyit - hangsúlyozta. Hozzátette: minden más kultúra tudja, hogy szükség van mesterekre, Európában viszont azt érezzük, hogy mindenki "magányos sziget" a saját lakásában. A szinódusi üzenet arra tanít - folytatta -, hogy fel kell nézni azokra, akik szépen élik a házasságukat. Az érett házaspároknak pedig feladatuk felkarolni, beavatni a fiatalokat, és mintát mutatni nekik, hogy ne maradjanak magukra. Az üzenet ugyanakkor azt is jelzi, hogy az egyház nemcsak a zátonyra futott, hanem a sikeres életekre is akar figyelni - hangsúlyozta.

A szinódusi vitákkal kapcsolatban Papp Miklós azt mondta: az egyház mindig is tudatában volt annak, hogy példát kell mutatnia a társadalmi közösségeknek. Így az is mintául szolgál, ahogyan vitázik. Amikor vitatkoznak az egyház tagjai, nem ellenségei egymásnak, hanem egy közös cél felé szeretnének haladni - fejtette ki. Van, amikor egyetértenek, vitatkozniuk azonban - miként Ferenc pápa is kérte a szinódus résztvevőitől - bátran, félelem nélkül kell.
Az intézetvezető hangsúlyozta, hogy szabad "szeretettel vitázni", és ettől nem fél az egyház. Hozzátette, sokszor a házasságon belül is azt hiszik az emberek, hogy a vita szeretetlenség, ahol vita van, ott nem szeretik egymást. Ez azonban nem igaz, hiszen az igazán izgalmas emberi közösségek, kapcsolatok dinamikusak, van bennük növekedés, feszültség, vita és harmónia is - fogalmazott.

A szinódust követő időszakról Papp Miklós azt mondta, csöndes munka, töprengés következik. Az egyes nemzetek püspöki karai is elemzik a felmerült kérdéseket, készülnek a 2015 őszére összehívott rendes szinódusra, amelynek szintén a család lesz a témája - tette hozzá. A Vatikánban október 5-19. között rendezték meg a rendkívüli szinódust, amelynek záródokumentuma egyéves munkát indít el a következő szinódusig. Elemzők szerint Ferenc pápa első szinódusa az egyházban eddig ritkán látott és hallott légkörben zajlott, teljesen új témákat érintett, és cáfolta azt a tévhitet, hogy az egyház kerüli a belső konfrontációt a társadalomban bekövetkező változásokkal kapcsolatban.
A püspöki szinódust VI. Pál pápa alapította 1965. szeptember 15-én. A szinódus a pápa tanácsadó testülete, ő hívja össze, közvetlenül neki van alárendelve. Háromféle szinódus lehetséges: rendes ülés - amely az egész egyházat érintő kérdésekkel foglalkozik -, rendkívüli ülés - ezen gyors megoldást igénylő kérdéseket tárgyalnak - és részleges ülés, amikor meghatározott helyi vagy regionális kérdések vannak napirenden.
forrás:MTI

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com