Raktárnak álcázott "luxusüzletet" számolt fel a NAV Baranyában

Raktárnak álcázott, hamis divatruházati termékekkel kereskedő "luxusüzletet" számolt fel Baranyában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tájékoztatta a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.Kuperczkó Adrienn közölte: a baranyai párost egy szállítmány kicsomagolásakor érték tetten nyomozók. A titkos üzletként működő raktárban több mint ezer hamisítványra bukkantak, amit a bűnözők a luxustermékek eredeti árán, sokmilliós haszonnal értékesítettek - tette hozzá.

   
Az elkövetők egy szűk törzsvásárlói körnek kínálták a Törökországból beszerzett hamis ruhákat. A vevőket a lerobbant raktárépületben egy titkos, exkluzív kialakítású bemutatóterem várta, ahol telefonos bejelentkezés után válogathattak a luxusholmik másolatai között. A kereskedők a többszázezres eladásokat feketén bonyolították, bevételeik után adót nem fizettek, az üzletben pénztárgép nem volt - ismertette a részleteket.
    

A pénzügyi nyomozók az ott talált mintegy 1200 ruhadarabot lefoglalták. A felsőkategóriás olasz és francia divatmárkákat utánzó termékek az előzetes szakértői vélemény szerint a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok. Az elkövetők a hamisítvány alsó- és felsőruházaton túl öveket, sálakat és táskákat is árultak.


A kereskedőknél nem volt olyan dokumentum, amely igazolta volna a termékek származását, illetve a márkavédett termékek forgalmazásához szükséges védjegyjogosulti hozzájárulást. A büntetőeljárást a NAV jelentős értékre elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indította meg. Az okozott kár az előzetes becslések alapján elérheti a hamis ruházati termékek kereskedelmében kiugrónak számító tízmillió forintot - közölte Kuperczkó Adrienn.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com