Rázárta egy nő lábára az ajtót a késésben lévő buszsofőr Győrben

Botrányos jeleneteknek voltak szemtanúi egy busz utasai Győrben. Molnár Eszter és 12 éves lánya Nagy Vivien aznap az egyik helyi busszal hazafelé tartottak, amikor hihetetlen dolog történt.

Eszter a Borsnak így mesélte el mit kellett átélnie.
"A kislányommal hazafelé utaztunk Révfaluból, ahol az iskolája van. Egy átszállást követően szokásosan az 1-es buszra szálltunk fel a Honvéd ligetnél, de a tervezett indulás nagyjából tizenöt perccel csúszott.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szemmel látható volt, hogy kapkod a busz­sofőr"
–-mesélte az anyuka.



Ezután olyan történt, amit még most is nehezen tud feldolgozni.

"Az indulást követően is sietősen vezetett a sofőr. Mi a harmadik megállónál, a Kálvária úton szerettünk volna leszállni. Időben jeleztünk. Az ajtó ki is nyílt, elsőként egy idős asszony szállt le, akinek természetesen nem két másodpercbe telt mindez. Ezt követően Vivien is leszállt, majd mikor én is követtem volna, a semmiből rám csukódott az ajtó" – meséli Eszter.

A nő a lépcsőkre zuhant és eléggé beütötte a hátát. A sofőr gázt adott volna, ekkor a többi utas kiabálta jelezte, hogy baj van.

"Már a kislányom is csak az utolsó pillanatban tudta letenni a lábát. Sajnos én csúnyán megjártam a sofőr figyelmetlensége miatt. Óriási szerencsém volt, hogy végül nagy nehezen megállt. Ezt csak az utasoknak és a kislányomnak köszönhetem. Utóbbi rohant a busz után, verte az első ajtót. Mindannyian kisebb sokkot kaptunk, kiabáltunk, hogy álljon meg. Végül mikor számon kértük a sofőrt, annyival intézte el, hogy késésben volt, sietnie kellett" – mondta el Eszter.

A Bors megkereste az illetékes busztársaságot, de eddig még nem válaszoltak.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com