Rendhagyó kiállítás nyílik szeptemberben a Magyar Nemzeti Galériában

Az Újrafestett valóság - Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című kiállítás keretében szeptember 5-től a Magyar Nemzeti Galériában mozgássérült és ép kortárs képzőművészek közös alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

Az idén 35. jubileumát ünneplő Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésben, a Poli-Farbe magyar festékgyár támogatásával megvalósuló kiállítás húsz mozgássérült – szájjal és lábbal festő, látható és kevésbé látható fogyatékossággal élő, valamint húsz ép képzőművész közös alkotásait mutatja be.

A kiállítás védnöke Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.



A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria immáron három éve elkezdett Esélyegyenlőségi programjának keretén belül valósul meg, amelynek tavalyi állomása a Privát labirintusok című, autizmussal élő alkotók és a kortárs magyar képzőművészet meghatározó képviselőinek alkotásait mutatta be. A mostani kiállítás célja, hogy rávilágítson közös értékeinkre, és hogy mindenki számára egyértelművé tegye: a mozgássérült művészek akaraterejük és kreativitásuk segítségével kiemelkedő színvonalú alkotásokra képesek.

A kiállítás fő támogatója a magyar tulajdonú Poli-Farbe festékgyár, amely az alkotáshoz szükséges festékeket, eszközöket és egyéb kellékeket biztosítja több millió forint értékben. A támogatásnak köszönhetően nem csak vászonra és papírra, de farost lemezre, vagy akár a kiállító terem falára is tudnak majd alkotni a felkért művészek, ezáltal újraértelmezve a hazai gyártmányú falfestékeket, színező tintákat.



A kezdeményezés példaértékűen segíti elő a fogyatékos emberek aktív részvételét a művészetben. A fogyatékos és ép művészek közös alkotó munkája és műveik kiállítása bemutatja, hogy az emberek különbözősége érték, amely gazdagítja világunkat. A kiállításhoz kapcsolódó kísérőprogramok keretében – hosszított nyitva tartás, tárlatvezetések, előadások – az érdeklődőknek lehetőségük lesz megismerni a sérült emberek hétköznapjait, gondolkodásmódjukat és értékeit.

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com