Robbanásveszélyes hűtőgázt engedély nélkül szállító szlovén fuvarozót tartóztattak fel az M7-esen

Nagy mennyiségű robbanásveszélyes hűtőgázt szállított képesítés és engedélyek nélkül egy szlovén fuvarozó az M7-es autópálya Fejér vármegyei szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.Juhászné Prantner Etelka közleménye szerint a Szlovénia felé tartó tehergépjármű-szerelvényt az egyik pihenőhelyre terelték a pénzügyőrök ellenőrzés céljából. A jármű átvizsgálásakor derült ki, hogy a kamion tíz raklapnyi, 3600 kilogramm tömegű tetrafluor-etán hűtőgázt szállít, amely fokozottan robbanásveszélyes, cseppfolyós halmazállapotú, ezért csak a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályoknak megfelelően és a biztonsági előírások betartásával együttesen lehet szállítani.

A járőrök a nemzetközi forgalomban közlekedő és veszélyes árut szállító járművön semmilyen kötelező jelzést, jelölést és előírt tűzoltókészüléket sem találtak, valamint a palackok előírásszerű rögzítése is hiányzott. A sofőr azt mondta, hogy nem tudta mit szállít, a veszélyes anyagok szállításához szükséges képesítést igazoló oktatási bizonyítvánnyal nem rendelkezik.

A NAV egyenruhásai a számos hiányosság miatt a rakományt lefoglalták és több mint 1,6 millió forint közigazgatási bírságot szabtak ki a szlovén fuvarozó vállalkozásra, amelynek képviselője megfizette a bírságot. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a feladó vállalkozónak a klímagáz kereskedelmére nincs engedélye, ezért engedély nélküli nemzetközi kereskedelem bűntette miatt kell majd felelnie - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com