Sermer: pártokon túlnyúló együttműködés körvonalazódik az ellenzéki oldalon

A Liberálisok főpolgármester-jelöltje szerint olyan széleskörű együttműködés körvonalazódik az ellenzéki oldalon, amely már túlnyúlik az ellenzéki pártokon, mivel a politikai réteg kiegészül a civil és szakszervezeti társadalmi réteggel.Sermer Ádám hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, az ellenzéki pártok, a civilek és a szakszervezetek együttműködésével még az illiberális kormányt is hátralépésekre lehet késztetni. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt kiválasztásáról azt mondta, ha megfelelő együttműködést tudnak kialakítani egy ember mögött, akkor egészen biztosan ő lesz a következő főpolgármester, a kérdés, hogy ezt az együttműködést hogyan alakítják ki.

    
Fontos továbbá a közös tartalom kialakítása, mert olyan jelöltre van szükség, aki képviselni tudja az összes liberális-demokratikus elképzelést, amelyeket közös nevezőként tudnak megjelölni - tette hozzá a politikus. Sermer Ádám a műsorvezető kérdésére elmondta az ellenzék öt pontját is: követelik a "rabszolgatörvény" azonnali eltörlését, kevesebb rendőri túlórát, független közmédiát, független bíróságokat akarnak, valamint Magyarország csatlakozását az európai ügyészséghez.
    

A műsorvezető azon felvetésére, hogy ezt békés körülmények között is meg lehet tenni, azt mondta, békés körülmények között sokkal egyszerűbben meg lehetett volna ezt ejteni úgy is, ha a parlamenti képviselőket beengedték volna a műsorba, és nem kellett volna fegyveres biztonsági őröknek földre teperniük és erőszakkal kidobniuk parlamenti képviselőket.
    

A műsorvezető szerint az öt pont elhangzása műsorszerkesztési kérdés, ha beengedik az ellenzéki politikusokat, akkor bármikor, bárki megjelenhetne és mondhatná, hogy be akar ülni a stúdióba. Hozzátette, hogy a képviselőknek joguk volt bejönni a székházba, de nem volt joguk megzavarni egy közérdekű üzemet.
   

Sermer Ádám szerint a parlamenti képviselők a társadalom bizonyos szegmenseit képviselik, és ha úgy gondolják, hogy fontos értesíteniük valamiről a társadalom széles rétegeit, akkor a közmédiának kutya kötelessége ezt lehetővé tenni. A liberális politikus arra a kérdésre, hogy lefeküdt volna a padlóra egy jó kép kedvéért, azt mondta, a parlamenti képviselőknek kötelességük használni a szimbólumokat, ugyanakkor nagyon kell vigyázni is a használatukkal, de békésen fel lehet hívni a figyelmet velük valamire.
    

Megjegyezte, még emlékszik arra, hogy a jelenleg kormányon lévők szimbolikusan kordont bontottak a Kossuth téren és utólag a nemzet forradalmárainak tituláltak olyan huligánokat, akik rendőrök életére törtek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com