Sikeres évet zárt a Szegedi Ítélőtábla

Sikeres évet zárt 2015-ben a Szegedi Ítélőtábla, a táblabíróságra érkező ügyek javarészében fél éven belül döntés született - közölte Harangozó Attila elnök pénteken sajtótájékoztatón a Tisza-parti városban.judgeA bíróság által meghozott jogerős ítéletek elenyésző részét változtatta meg rendkívüli jogorvoslat keretében a Kúria vagy alkotmányossági panasz nyomán az Alkotmánybíróság - mondta az elnök. Hozzátette, a táblabíróság szoros szakmai és tudományos együttműködést folytat a Szegedi Tudományegyetemmel, gyakornoki programjában jelenleg is több mint húsz joghallgató és jogi asszisztens hallgató vesz részt. Emellett az ítélőtábla csatlakozott a diákoknak indított Nyitott bíróságok programhoz is.

Harangozó Attila kitért arra, hogy az elmúlt hetekben több olyan újságcikk jelent meg, amelyben név nélkül nyilatkozó bírák foglaltak állást a bíróságok munkájával, igazgatásával kapcsolatban. Hangsúlyozta, bár föl sem merül, hogy ezek Szegedet érintik, kollegialitásból sorsközösséget kell vállalnia az érintettekkel.

Kiemelte, a bírói nyilatkozattételnek nagyon komoly és szigorú szabályai vannak, ha pedig valami nem jól működik, akkor van fórum, ahol az érintettek kifejthetik álláspontjukat. Az elnök leszögezte, minden szervezet megköveteli a lojalitást, valaki akkor pályázik meg egy posztot, ha a vezetés által meghatározott stratégiai célokkal azonosulni tud.

Harangozó Attila kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Hagyó- és a Sukoró-ügyben az ítélőtábla illetékességi területén működő törvényszékek hoztak elsőfokú döntést, a fellebbezéseket így Szegeden tárgyalják majd. Ezek az ügyek - amelyek nem jogerős elsőfokú döntéseiről vita alakult ki - még nem érkeztek meg a táblabíróságra.

A Kecskeméti Törvényszék, illetve a Szolnoki Törvényszék illetékességével kapcsolatos kérdésben pedig már döntést hozott a Kúria, ez alapján a felülbírálat a Szegedi Ítélőtábla feladata - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com