Tovább nyújthatja tizenegy éve tartó veretlenségi sorozatát a Paks

Hazai pályán játszik szombaton a Paksi FC a labdarúgó Fizz Liga 16. fordulójában az MTK Budapest ellen, amelytől legutóbb 2014 áprilisában kapott ki otthon.A zöld-fehérek ebből a szempontból optimistán várhatják az összecsapást, ugyanakkor nem tűnik egyszerűnek a dolguk, már csak azért sem, mert rég nem látott hullámvölgybe kerültek, sorra hullajtják el pontjaikat, s a negyedik helyről várják a mérkőzést. A legutóbbi hét fordulóban csak a Kisvárdát tudták legyőzni, s bár a Ferencváros és Debrecen ellen döntetlent értek el, a mezőny alsó felében álló Diósgyőr, Újpest, Zalaegerszeg hármastól egyaránt kikaptak.

Kinyik Ákos öt sárga lapja miatt nem játszhat, miként az MTK-ban az előző fordulóban kiállított Németh Hunor sem. A kék-fehérek sem teljesítenek jobban, mivel a legutóbbi két fordulóban, Diósgyőrben és Győrben gólt sem szereztek, ellenben kaptak hetet. Saját stadionjuktól távol augusztus vége óta nem nyertek, és a sereghajtó Kazincbarcikával holtversenyben a legrosszabb idegenbeli teljesítménnyel rendelkeznek, ami hét mérkőzésen az öt vereség mellett csupán egy-egy győzelmet és döntetlent jelent.

A forduló a Diósgyőr-Nyíregyháza kelet-magyarországi találkozóval kezdődik szombaton ebédidőben. A két csapatot egy helyezés és egy pont választja el egymástól a mezőny hátuljában - csak a Kazincbarcika van mögöttük.

Augusztusban a Diósgyőr nyert 4-1-re Nyíregyházán, és ez azóta is az utolsó idegenbeli győzelme. Pályaválasztóként lényegesen jobban teljesít, mivel hét hazai bajnokija közül csak az Újpesttől kapott ki, igaz négyszer döntetlent játszott.

A két klub rivalizálása 1946-ban kezdődött, s több mérkőzést játszottak egymás ellen a másodosztályban, de az NB I-ben az eddigi 28 összecsapásuk kiélezett párharcot mutat, mivel kilenc döntetlen mellett a Nyíregyháza tízszer, a DVTK kilencszer győzött, és a gólkülönbség is csak kettővel jobb (29-27) a Spartacus javára.
Hasonlóan szoros a Debrecen-Puskás Akadémia párharc, amely a 30. összecsapás előtt kilenc döntetlennél, 11 debreceni és kilenc felcsúti sikernél tart.

Szombat délután a Nagyerdei Stadionban játszik a két csapat, márpedig a második helyezett házigazda augusztus vége óta nem kapott ki otthon, és az első körben a Pancho Arénában is nyert 3-1-re. Ugyanakkor a góllövőlistán második helyen álló Lukács Dániel a kilenc találatából ötöt idegenben szerzett, és augusztusban a Debrecen ellen is eredményes volt.

A forduló legpatinásabb mérkőzését a Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg vasárnap este. Az Újpest és a Zalaegerszeg eddigi 95 egymás elleni NB I-es összecsapása közül a lila-fehérek ötvenet megnyertek, a 22 döntetlen mellett pedig a zalaiak csak 23-szor örülhettek, ráadásul az ősszel a ZTE Arénában is az Újpest győzött 4-1-re. Csakhogy a Megyeri úton a legutóbbi két összecsapást a kék-fehérek nyerték, nem mellékesen pedig a húszszoros magyar bajnok újpestiek a bajnokság első fordulójában győztek legutóbb pályaválasztóként, az időközben lejátszott hat találkozón két döntetlen és négy vereség a mérlegük.

A címvédő Ferencváros az ötödik fordulóból elhalasztott és csütörtökön pótolt Kisvárda elleni idegenbeli mérkőzése (1-0) után vasárnap újra a szabolcsi együttessel játszik, de ezúttal a Groupana Arénában, ahol legutóbb 3-1-re kikapott a kieső helyen szerénykedő Nyíregyházától. Robbie Keane vezetőedző együttesének ebben az idényben egyébként is jobban megy idegenben, mivel mindhárom vereségét pályaválasztóként szenvedte el a bajnokságban. Csütörtöki győzelmével azonban átvette a vezetést a tabellán, amelyen ezt megelőzően a harmadik fordulót követően állt az élen. A fővárosi csapat az eddigi 19 Kisvárda elleni összecsapásából 14-et megnyert, négyszer döntetlent ért el, és csak egyszer kapott ki.

Hasonló a helyzet az ETO FC-Kazincbarcika párharccal, amelyet ugyancsak hétközben pótoltak az ötödik fordulóból, ellentétes pályaválasztással. A győriek idegenbeli 3-1-es sikerüknek köszönhetően a harmadik helyen állnak, és pályaválasztóként is esélyesebbek ellenfelüknél.
A Paks-MTK Budapest és a Ferencváros-Kisvárda mérkőzéseket az M4 Sport, a többi négy összecsapást az M4 Sport+ közvetíti élőben.

Fizz Liga, 16. forduló:

szombat:

Diósgyőri VTK-Nyíregyháza Spartacus FC 12.30

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 14.45

Paksi FC-MTK Budapest 17.00

vasárnap:

ETO FC-Kolorcity Kazincbarcika SC 13.15

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 17.00

Újpest FC-Zalaegerszegi TE FC 19.30

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 15 8 4 3 31-17 28 pont

2. Debreceni VSC 15 8 4 3 25-19 28

3. ETO FC 15 7 5 3 30-16 26

4. Paksi FC 15 6 6 3 32-24 24

5. Kisvárda Master Good 15 7 2 6 18-23 23

6. Puskás Akadémia FC 15 6 4 5 21-20 22

7. MTK Budapest 15 6 2 7 28-29 20

8. Zalaegerszegi TE FC 15 5 4 6 23-22 19

9. Újpest FC 15 4 4 7 21-26 16

10. Diósgyőri VTK 15 3 6 6 21-27 15

11. Nyíregyháza Spartacus FC 15 3 5 7 18-29 14

12. Kolorcity Kazincbarcika SC 15 3 2 10 15-31 11

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com