Sok mindent le lehet írni az adóból, de a gyermekek felnevelésének a költségét nem

A gyermeknevelés nem fontos a magyar államnak, de az, hogy sok felnőtt legyen az már igen, mert adóztatni azt szeret az állam.


Napjainkban egy vállalkozás vagy egy családi gazda rengeteg mindennek a költségét elszámolhatja az adóbevallásában.

Az emberi élet a legdrágább kincs, de azt a költséget, amit a szülők a gyermekek felnevelésére költenek, sehol semmilyen módon nem számolható el,. Ezt az adózott jövedelemből kell kigazdálkodni.

Pedig az igazán korrekt dolog az lenne, ha azok az emberek, akik gyermeket vállalnak, a gyermekekre fordított költségüket elszámolhatnák az adóhivatal felé.



A gyermeknevelésre fordított költség egy olyan befektetés, melyből az állam később részesedik, hiszen ha a gyermek felnő, akkor adófizető ember lesz belőle. De azt, hogy adófizető legyen, fel kell nőni, tanulni kell, enni és inni kell, szórakozni kell, fejlődni kell. Ennek 18-20 év alatt több millió forintos költsége van gyermekenként, melyet adózott pénzből kell a családoknak kigazdálkodniuk.

Ezzel szemben az a család aki nem vállal gyermeket saját magára elköltheti, amit egyébként megérdemel. De az a szülő aki gyermeket vállal, az súlyos összeget fizet azért, mert meg kell fizetnie a gyermekek egészséges felnőtté válásához szükséges összeget.

Ezt az összeget a saját életszínvonalat csökkentésével tudják előállítani.

Tehát a gyermekes szülők vagy többet kell, hogy dolgozzanak, ami azt eredményezi, hogy a gyermekekkel kevesebbet tudnak foglalkozni, vagy alacsonyabb életszínvonalt kénytelenek választani.


Valljuk be a családi adókedvezmény és a családi pótlék közel sem fedezi azt a pénzt, amit a gyermekekre elköltünk.

Egy gyermek nem csak addig kerül pénzbe, ameddig iskolába jár, hiszen utána is rengeteg szülő segítséget ad a gyermekének. Miről beszélünk? Arról, hogy ma egy, a családi fészekből kirepülő gyermek általában képtelen annyi pénzt keresni, hogy legalább egy saját albérletet kifizessen, nem beszélve a saját családi otthon megvalósításáról.

Miért nehéz a családi fészekből kirepülő fiatalnak a saját életének megkezdése?



  • Egy lakás havi bérleti díja 30-80 ezer forint között mozog havonta Magyarországon, ezért ezt egy kezdő 100-120 ezer forintos nettó fizetésből lehetetlen kifizetni.

  • Ha ki is tudja fizetni a fiatal az albérletet a kezdő fizetéséből, elképzelhetetlen, hogy félre tudjon tenni annyi pénzt, hogy egyszer az életben saját lakáshoz jusson.
    Egy saját "rossz minőségű, azaz olcsó kategóriás" panel lakáshoz jutás Budapesten 7 millió forint körüli összegbe kerül, ez azt jelenti, hogy havi 50 ezer forint megtakarítással is 10 év kell egy lakás megvásárlásához.
    Egy energiatakarékos családiház vagy családi méretű lakáshoz pedig 20 millió forint kell legalább. Ennek a megvásárlásához egy élet munkája kell a mai fizetések mellett.

  • Az állam elvette a szocpolt és visszaadott helyette egy olyan valamit, amivel a rászorulók 90%-a nem tud semmit sem kezdeni, tehát ez állam nem ad segítséget sem a szülőknek, sem a felnőtté váló gyermekeiknek az első lakáshoz jutást.

  • Lakáshitelt nem lehet felvenni, ha sikerül, annak pedig olyan költsége van, hogy 20 év alatt bőven visszafizetjük az értékének a 2-3-szorosát. Ez külföldön egy 30 éves futamidős hitelnél sem éri el a 100%-os költséget.

  • Ahhoz, hogy a fiatalok lakáshoz juthassanak ma Magyarországon, a szüleiknek egész életükben dolgozni kell, de a gond az, hogy ez utána nem áll meg, mert a gyerekeknek is lesznek gyermekei és a mókuskerék nem áll meg!


Az élet nem szólhat csak arról, hogy a saját szükségleteinket hajtjuk éjjel és nappal, szükség lenne időre a pihenésre, kikapcsolódásra, egymásra.


Sajnos tudatosan ez a rendszer úgy van kitalálva, hogy ne támogassa a gyermekvállalást.


Ha csupán gazdasági tényezőket vesszük figyelembe egy gyermek vállalásánál, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ma nem érdemes itthon gyermeket vállalni, mert előre vetíthető a család ingatag anyagi helyzete.
Szerencsére rengetegen ezt soha nem is kalkulálják és mernek gyermeket vállalni azon az áron is, hogy ma szülőnek lenni gazdaságilag öngyilkosság, mert az állam nem vállal szinte semmilyen szerepet ezen a téren. Persze az állam annak örül, ha sok a gyermek, mert ahogy felnő, Ő is ennek a rendszernek válik a rabszolgájává.

A gyermekek kifelé tekintenek az országból, mert ott látják a boldogulás útját.

Vagy megszokja ezt itthon a fiatal, vagy külföldre megy gyermeket vállalni és felnevelni. De ne felejtsük el, hogy aki elmegy innen, az 10% alatti eséllyel fog családjával visszatérni és soha nem válik itt a gyermeke adófizetővé, mert ezzel az állami mentalitással elüldözik a gyermeket vállaló fiatalokat az országból.
Önnek erről mi a véleménye? Kérjük írja meg!

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com