Sorozatbetörés gyanúsítottjai kerültek előzetes letartóztatásba Zalaegerszegen

Előzetes letartóztatásba került szombaton Zalaegerszegen három férfi, akiket öt társukkal együtt az egész Dunántúlra kiterjedő sorozatbetörések kapcsán vettek őrizetbe. Csütörtöki elfogásukkor egy rendőr hat célzott lövést adott le a gyanúsítottakért érkező és a rendőröket veszélyeztető autóra.rendőrségA Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a szombati tárgyaláson az összebeszélésre, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyére tekintettel három gyanúsítottal szemben rendelte el az előzetes letartóztatást.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A végzés nem jogerős, a gyanúsítottak, illetve védőik elsődlegesen szabadlábra helyezésért, másodlagosan lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséért fellebbeztek - közölte Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A zalai rendőrök egy sorozatbetörő társaság tagjainak elfogása érdekében intézkedtek szerda estétől, s akciójuk során összesen nyolc embert - köztük egy nőt - fogtak el, és három autót foglaltak le. A többszörösen büntetett előéletű tagokból álló kaposvári társaságot azzal gyanúsítják, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen, valamint Zala megyén kívül Székesfehérváron, Mosonmagyaróváron, Tapolcán és Várpalotán is több tucatnyi családi házba és sorházba törtek be, aranyékszereket és készpénzt zsákmányolva.

Az elfogásukra tett intézkedések során csütörtök hajnalban egy zalaegerszegi áruház parkolójában az egyik gyanúsított kocsijával tolatva egy rendőrt az út menti fához akart szorítani, mialatt a másik egyenruhás kinyitotta az ajtót, hogy megállítsa őt. Ez utóbbit egy gyors gázadással elsodorta, miközben a harmadik rendőr a bal első kerékre hat célzott lövést adott le.

A menekülő autósnak és két utasának - köztük a nőnek - sikerült elhagynia a helyszínt, de alig egy órával később a rendőrök Nagykanizsán feltartóztatták a kocsit, amelynek szétlyuggatott kerekét közben le is cserélték. A rendőröket veszélyeztető és ezért hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított - korábban hasonló eset miatt el is ítélt - autóvezető esetében az ügyészség ugyancsak indítványozta az előzetes letartóztatást.

A pénteki tárgyaláson a bíróság nem jogerősen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a férfi ellen azzal az indokolással, hogy a bűnismétlés veszélye fennáll, de a szökés, elrejtőzés veszélye nem. Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken elmondta: az ügyben elfogott nyolc ember közül a további négy szerepének tisztázása még folyik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com