Sorsok Háza

A holokauszt gyermekáldozatainak állít emléket Budapesten az új emlékközpont.

Józsefvárosi pályaudvar az 1950-es években Józsefvárosi pályaudvar az 1950-es években

A Józsefvárosi pályaudvarról indult 1944-ben utolsó útjára több ezer deportált, túlnyomó többségük zsidó vagy zsidó származású. Az emlékház a pályaudvar, régi, már évek óta nem használt épületében kerül kialakításra.

Elsősorban a gyermekeket és a diákokat célozza meg lehetséges látogatócsoportnak az oktatóközpont, s a legmodernebb eszközöket felvonultató kiállítás. Az épületet környékét tematikus parkká fogják átalakítani a tervek szerint. A 17 négyzetméter területű projektre 5 milliárd forintot irányoztak elő, és 2014 tavaszára, az elhurcolás 70. évfordulójára tervezik az átadást. A források előteremtését és a kivitelezés a kormány vállalta a MÁV aktív részvételével.

A pályaudvar évek óta gazdátlanul áll, állaga folyamatosan romlik. Néhány MÁV szolgálati lakás található az épületben jelenleg. A lakókat más helyszínre fogják költöztetni. Mivel innen indultak a deportálások, ezért esett a választás erre a helyszínre.

A bemutató az áldozatokat és az őket menteni próbálókat mutatja be. A kiállítás szakmai irányítója a Terror Háza múzeum, amely szakértésre több zsidó szervezetet is felkér. Cél a XXI. század fiataljainak számára átélhetővé tenni a tragédiát, amit XX. századi kortársaiknak kellett átélni - fogalmazott Schmitt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. A látványterveket már bemutatták a Holokaszt-2014 Emlékbizottság ülésén.

A kormány az emlékközpont létrehozásán kívül másfél millió forintot különített el civil szervezetek számára, akik megemlékezéseket tervezni az évforduló alkalmából. Tervek születtek a kőszegi és a szabadkai zsinagóga felújítására is.

www.atv.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com