Spéder Zsolt: az elmúlt években növekedett a gyermekvállalási kedv

Az elmúlt években többen vállaltak gyermeket Magyarországon - közölte a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Spéder Zsolt felidézte, hogy 1999 és 2012 között 1,3-es szinten volt a teljes termékenységi arány. Ez most 1,5, de a népesség reprodukciójához 2,1-re kellene emelkednie - tette hozzá.

Nemcsak Magyarországon, hanem Európa sok országában is alacsony a termékenység - jelezte. Az is egyre jellemzőbb, hogy nem 23, hanem 28-30 éves korban szülik a nők első gyermeküket. Többen sokáig halasztják a gyermekvállalást, sok fiatal párnak pedig egyáltalán nem születik gyermeke, 15 százalékos gyermektelenséggel kell számolni, míg az egy gyermekesek aránya 20 százalék feletti - ismertette.


A szakember azt mondta: a társadalom- és családpolitika meghatározó a gyermekvállalási kedvet illetően, ugyanakkor a politikától sem lehet "megváltást" várni. Sok egyéb tényező is számít, például a jó partner, a boldog együttélés, a lakás megléte - fűzte hozzá. A népesség tekintetében három fő tényezőt vesznek alapul: a születések, a halálozások számát, valamint a kivándorlást - említette meg -, és az utóbbi a kelet-közép-európai országok összehasonlításában Magyarországon az egyik legalacsonyabb.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com