Strasbourghoz fordulnak a megbüntetett LMP-s politikusok

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul három, az LMP-hez tartozó független képviselő, mivel az Országgyűlés Kövér László házelnök javaslatára egyharmadával (131 ezer, illetve 155 ezer forinttal) csökkentette tiszteletdíjukat. Osztolykán Ágnes, Szél Bernadett valamint Lengyel Szilvia egy molinóval és megafonba beszélve tiltakoztak a földtörvény elfogadásakor.

Az általuk jegyzett, az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény úgy fogalmaz: a parlament elnöke büntetéssel akarja kordában tartani véleménynyilvánítási szabadságukat. Számos demokratikus parlamentben közmegbecsülés mellett alkalmazzák a fegyelmi jog intézményét - folytatódik a szöveg. Ahhoz azonban, hogy a kiszabott bírságok ne a választott képviselők politikai tevékenységének önkényes korlátozását szolgálják, jogalkotói mértékletességre és Kövér László személyes bölcsességére is szükség lenne - írják.

lmp"Sajnos azonban az ízlés szerint értelmezhető gumiszabályok alapján, a házelnök az Országgyűlés méltóságára hivatkozva a neki nem tetsző módon megfogalmazott véleményeket ugyanúgy, néha pedig még szigorúbban bünteti, mint a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat" - jelentik ki a képviselők. Az LMP szerint a magyar parlamentarizmus hagyományainak éppen azzal tartoznak, hogy bebizonyítsák: egy XXI. századi európai parlamentben a képviselői véleménynyilvánítás önkényes korlátozásának nincs helye - zárul a közlemény.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com