Szakértő: a rendőrség felkészült a tüntetésekre

A német rendőrség felkészült a G20 elleni erőszakos tüntetésekre Hamburgban, és zéró toleranciát hirdetett - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.Ez a többi között azt jelenti, hogy már előre előkészítettek a börtönökben férőhelyeket az erőszakos tiltakozók számára, ugyanis már a csúcsot megelőző napokban megsérült 70 rendőr - közölte a kutató.

Elmondta: a tüntetések egyelőre két periférikus városrészre korlátozódnak, ám a demonstrálók várhatóan megpróbálnak bejutni a 39 négyzetkilométeres elzárt területre. Ugyanakkor a tüntetők kisebbségben vannak, ugyanis a lakosság támogatja a találkozó megrendezését és a város polgármestere is szívesen látja a világ vezetőit - fűzte hozzá.


Arról is szólt, hogy a gazdasági kérdések mellett téma lesz a csúcson a migráció, mert felmérések szerint 65 millió migránst kellene elhelyezni a világon. A kérdés felvetését maga Angela Merkel német kancellár is szorgalmazta. Annál is inkább, mert a gazdag szunnita arab országok, illetve Ausztrália senkit nem hajlandó átvenni, az Egyesült Államokat pedig elsősorban a közép- és dél amerikai migráció foglalkoztatja - tette hozzá.


Vagyis a migránskérdés döntően Európát sújtja - közölte Nógrádi György.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com